A tapasztalt olasz szakember érkezését pénteken kora délután jelentette be az oltyán klub, szerződése jövő év június 30-áig érvényes. Cristiano Bergodi ebben a szezonban már dolgozott a román élvonalban, tavaly decemberig az FC Voluntari edzője volt, a csapatot a tabella utolsó helyén hagyta.
A cariovai vezetőség a bajnoki cím megszerzését várja Bergoditól, akár már a mostani idényben.
Az Universitatea jelenleg az 1. Liga harmadik helyén áll, azonos pontszámmal a második FCSB-vel, lemaradása négy pont az éllovas Kolozsvári CFR-vel szemben. A felsőházi rájátszásból csak két fordulót játszottak le, még nyolc játéknap maradt hátra.
Az 55 éves olasz szakvezető a Craiova harmadik vezetőedzője ebben a szezonban, a bajnoki rajt után szerződtetett Victor Pițurcă és a nemrég menesztett Corneliu Papură után, aki két alkalommal, az idény elején és a korábbi román szövetségi kapitány távozását követően is irányította a csapatot.
Cristiano Bergodi korábban már hét romániai együttest vezetett,
az FC Naționalt, a Kolozsvári CFR-t, a Bukaresti Rapidot (két alkalommal), a Jászvásári Polit, a Bukaresti Steauát (jelenlegi FCSB), a Marosvásárhelyi ASA-t és az FC Voluntari-t. Egyedüli trófeáját még 2007-ben nyerte, amikor a Rapiddal Szuperkupa-győztes lett.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!