Az FCU Craiova hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy már nem Marius Croitoru az együttes edzője. Közös megegyezéssel szerződést bontott a tavaly még az élvonalban szereplő együttes vezetősége és a tréner.
Nagyon gyorsan új szakember kell találjon az oltyán klub tulajdonosa, Adrian Mititelu, hiszen október 27-én, vasárnap 11 órától a listavezető, eddig még veretlen FK Csíkszereda otthonában vendégszerepelnek.
Croitoru ez év májusban vette át a csapatot, akkor amikor még a Szuperligában játszottak, onnan kiestek. 11 mérkőzésen ült a kispadon, a másodosztályban jelenleg csak a 12. helyet foglalják el tabellán. 14 pontot gyűjtöttek, és mindössze nyolc gólt sikerült szerezniük.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!