Hét fordulón van túl a női labdarúgó Szuperliga mezőnye, azaz pontosan az alapszakasz felénél tartanak, eddig mindenki játszott mindenkivel egyszer – miután nyolc klub van az élvonalban.
Még nagyon sok találkozó van hátra, amíg bajnokot avatnak. Azaz, hét forduló az alapszakaszból, aztán az első négy helyezett a felsőházi rájátszásban folytatja, míg a maradék négy az alsóházban küzdhet meg egymással. Itt mindenki csatázik mindenkivel, mindegyik együttes kétszer szerepel otthon és kétszer idegenben, így összesen 26 meccset játszik majd egy gárda az idei kiírásban és úgy születik meg a végső sorrend.
Elég a tabella jelenlegi állására tekinteni, nagyjából leszűrhető, hogy melyik négy csapat küzd majd a play-offban.
Jó látni, hogy a rangsorban az FK Csíkszereda a második helyen áll, úgy, hogy ötször nyert, kétszer pedig döntetlent ért el. Ezzel a másodikok, csak a címvédő, a Konstancai Farul előzi meg őket.
A piros-feketék az elmúlt idény mindkét bajnokcsapatával nagyot csatáztak, a tengerpartiakkal idegenben gól nélküli döntetlent értek el, míg a Kolozsvári U-val szemben vezettek, a végjátékban egyenlített a kincses város gárdája.
A Kollár Péter által irányított együttes szinte biztosan ott lesz a felsőházban, miután a tabella hátsó felében tartózkodó csapatokat simán legyőzte, míg a negyedik Besztercei Gloria ellen 1–0-ra nyert.
A női labdarúgó Szuperliga hétvégén a 8. fordulóhoz érkezett, az FK Csíkszereda szombaton 11 órától a Nagyszebeni Hermannstadt FC-vel néz farkasszemet hazai környezetben.
A székelyföldiek tavaly bronzérmesek lettek, illetve Román Kupa-döntőt játszottak. Idén van esély rá, hogy szintet lépnek.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Konstancai Farul (nők) Farul | 7 | 6 | 1 | 0 | 32-2 | 19 |
2 | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 7 | 5 | 2 | 0 | 31-3 | 17 |
3 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | 7 | 5 | 1 | 1 | 32-7 | 16 |
4 | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria (nők) | 7 | 4 | 0 | 3 | 23-8 | 12 |
5 | Szamosújvári Atletic Szamosújvár | 7 | 3 | 0 | 4 | 15-31 | 9 |
6 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 7 | 2 | 0 | 5 | 6-19 | 6 |
7 | AFC Hermannstadt (nők) Hermannstadt (nők) | 7 | 0 | 1 | 6 | 6-35 | 1 |
8 | Gyulafehérvári Unirea (nők) Gyulafehérvári Unirea (nők) | 7 | 0 | 1 | 6 | 3-43 | 1 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!