Döntetlenről folytatódott a két együttes bukaresti csatája, miután egy héttel ezelőtt 1–1-re végeztek egymással a felek a LASK otthonában, Linzben.
A Steaua stadionban több mint 22 ezer ember előtt rendezett meccs elején az osztrák csapat akarata érvényesült a pályán, az első komoly lehetőséget is a vendégek alakították ki, ám ez kimaradt. Az FCSB a szünet előtt veszélyeztetett, kétszer is, de az eredmény nem változott.
Térfélcserét követően sem változott a játék képe, kiegyenlített csata folyt a pályán, hol az egyik, hol a másik csapat dominált.
Így értünk el a meccs hajrájáig, amikor mindenki a hosszabbításra készült, amikor Olaru nagyon kiszorított helyzetből lőtt a kapus feje fölött a hálóba.
A Linz nem tudott már válaszolni, hosszabbítás helyett pedig örömünnep kezdődött a stadionban, bejutott a megújított Európa Liga főtáblájára az FCSB, ahol majd nyolc meccs vár a román bajnokra.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!