A meccs előtt tíz nappal érkezett Valentin Suciu helyébe Dorinel Munteanu. Az 56 éves edző egyelőre nem tudta felrázni a hullámvölgybe került csapatot, hiszen a Sepsi a legutóbbi hét bajnokijából ötöt elveszített.
A Hermannstadt elleni vereséget követően a találkozót közvetítő tévétársaságoknak adott interjújában Munteanu nem volt olyan kritikus, mint általában, tekintve, hogy épp csak átvette a csapatot. Leginkább azt kérte a játékosoktól, hogy többet tegyenek a pályán.
„Nagyon jól kezdtük a meccset, volt egy helyzetünk Coman révén, irányítottuk a játékot, de az első félidő ajándékokról szólt. A Hermannstadt nem okozott nagy problémát nekünk. Aztán két gólt kaptunk két egyéni hibából, Murgia lövése védhetetlen volt.
A második félidőben próbáltunk nyomást gyakorolni, de nem sikerült gólt szereznünk. Az, amit a játékosoknak átadtam, még nem működik teljesen.
Valószínűleg szerették volna, de nem tudták megvalósítani. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen már jobb lesz a teljesítményünk.
Minden hátralévő pontot meg kell szereznünk. Még egyszer bocsánatot kérek a szurkolóktól, sokan kilátogattak a stadionba. Remélem, hogy a játékosok is megértik, hogy sokkal többet kell nyújtaniuk ahhoz, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből. Az utolsó fordulóig harcolni fogunk a vezetőség által kitűzött célokért” – nyilatkozta Munteanu.
A mérkőzés után Florin Ștefan is értékelte a szentgyörgyi találkozót. A háromszékiek védője elismerte a Hermannstadt fölényét, és kiemelte, hogy Marius Măldărășanu tanítványai jobb hozzáállást tanúsítottak és hatékonyabban passzoltak.
„Ez egy fájdalmas vereség. A szebeni csapat jobban teljesített nálunk, annak ellenére, hogy hazai pályán játszottunk. Jobb mentalitással léptek pályára, több párharcot nyertek meg. Nagyszerűen passzoltak, és nem tudtuk őket megállítani. Rosszul játszottunk, ez nem a valódi arcunk. Nem szabad a vezetőedző-váltásra hivatkoznunk.
Az edző utasításait kell követnünk, és fejlődnünk kell.
Az első helyen akarunk végezni és esélyt szerezni az európai kupaszereplésre. Egy mindenkiért, mindenki egyért játszunk. Csak így tudunk eredményesek lenni!” – mondta Florin Ștefan.
A Sepsi OSK jövő pénteken este fél 9-től a Petrolul Ploiești vendége lesz.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!