A nagybányai futballcsapat egykori híres edzőjéről, Viorel Mateianuról elnevezett stadionban játszották le Nagybányai Minaur–FK Csíkszereda csoportrangadót. A belépő ingyenes volt, de nem volt nagy tolongás a lelátókon, a vendégeket a Lokálpatrióták nevű szurkolói csoportja is elkísérte. A két világháború között épített, a második világháború után újjáépített stadion 50 évvel ezelőtt Románia egyik legkorszerűbb stadionja volt. Nagybányának ma már csak a 3. Ligában van csapata,
pedig az 1982–83-as idényben a bányai együttes az európai porondon ebben a stadionban 0–0-át játszott a Real Madriddal.
A mérkőzés nagy része kiegyensúlyozott játékot hozott, de voltak periódusok, amikor a vendégek uralták a labdát. A vezetést a csíkiak szerezték a 24. percben, egy szép összjáték végén, amikor a labda a Majzik, Györgyi, Soufiane útvonalon haladt,
majd a 16-oson belül Magyarihoz került, aki védhetetlenül bombázott a hálóba (0–1).
A vendégek a 67. percben egyenlítettek 11-esből, a büntetőt egy szabálytalan szerelésért ítélte meg a játékvezető.
„Voltak jó periódusainak, amikor többet utaltuk a labdát, de sajnos nem tudtunk elég nagy nyomást gyakorolni a hazai csapatra, nem tudtunk jobb labdabirtoklásunkból és helyzeteinkből nagyobb előnyt szerezni, és lezárni a mérkőzést. A házigazdák javára megítélt 11-esnél mi hibáztunk, sajnos egy figyelmetlenséget nem tudtunk kijavítani csak szabálytalan szerelés árán.
Nagybányai Minaur–FK Csíkszereda 1–1 (0–1),
gólszerzők: Mihai Roșca (67. perc – 11-esből), illetve Magyari Szilárd (24.).
FK Csíkszereda: Bordás Dániel – Majzik Adrián, Berde István Zsolt, Mitra Szilárd, Fabio de Oliveira, Veres Szilárd, Pál Kristóf, Soufiane Jebari, Antal Barna, Magyari Szilárd, Györgyi Arthur. A második félidő folyamán Antal helyére Nagy Zsolt, Veres helyére Eder Gonzales, Györgyi pedig Bajkó Barna lépett pályára.
A 13. forduló további eredményei:
Székelyudvarhelyi FC–Marosvásárhelyi MSE 0–1,
Dési Unirea–Besztercei Unu Fotbal Gloria 0–1,
Kolozsvári CFR II. csapata–Kolozsvári Sănătatea 1–0,
Medgyesi Gaz Metan II. csapata–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 2–5,
Radnóti SK–Tordai Arieșul Sticla 0–1,
Lénárdfalva–Szászrégeni Avântul 2–1,
Szászhermányi FC–Tasnádi Unirea 2–3.
A következő fordulóban az FK a Tasnádi Unirea csapatát fogadja.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!