Nagyjából tizenötezer néző előtt lépett pályára szerdán este a kolozsvári együttes a skótok ellen. Az elejétől szoros meccset láthatott a közönség, a házigazda CFR teljesen felnőtt esélyesebb ellenfele szintjére.
Sőt az első félóra végén vezetést is szerzett, Ciprian Deac nagyszerű kiugratását az előző BL-meccsen, a Maccabi ellen is betalált Mario Rondon váltotta gólra.
Sokáig nem örülhettek viszont a hazaiak, a Celtic ugyanis még a szünet előtt kiegyenlített.
A folytatásban valamivel többet kezdeményezett a CFR,
amely George Țucudean becserélésével veszélyesebb volt támadásban, de a győztes gólt már nem tudta megszerezni.
A kolozsváriak helyzete nem reménytelen, de mindenképpen gólt kell szerezniük az idegenbeli visszavágón, amelyet jövő héten kedden 21.45-től rendeznek Glasgowban.
Labdarúgó Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, odavágó:
Kolozsvári CFR–Celtic Glasgow 1–1 (1–1),
gólszerzők: Rondon (28.), illetve Forrest (37.).
CFR: Arlauskis – Susic, Vinicius, Burcă, Camora – Djokovic, Bordeianu, Aurelio, Deac – Rondon (Țucudean, 76.), Omrani (Păun, 66.). Edző: Dan Petrescu.
Celtic: Bain – Elhamed (Bitton, 87.), Ajer, Simunovic (Julien, 74.), Bolingoli – Brown, McGregor, Forrest, Christie, Morgan (Ntcham, 66.) – Edouard. Edző: Neil Lennon.
Vezette: Srdjan Jovanovic (szerb).
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!