A Hargita megyei együttes január 4-én érkezett meg Antalyába, ahol már aznap rövid edzéssel kezdte meg a felkészülést. Az idei programból kimarad a magashegyi alapozás, helyette a törökországi edzőtáborban napi két tréning szerepel a programban, január 13-ig bezárólag, amelynek során három felkészülési mérkőzést is játszik a csapat.
Az első barátságos találkozót szerdán rendezték a Nyíregyházi Spartacus ellen. Az első játékrészben mindkét fél aktívan futballozott, ám inkább a magyar együttes volt veszélyesebb: Kovács Milán távoli lövését a csíki kapus hárította, míg Oláh Benjamin próbálkozását egy védő blokkolta.
A fordulást követően is jó iramban zajlott a mérkőzés, mindkét oldalon adódtak komolyabb lehetőségek, a kapuk azonban érintetlenek maradtak. Az FK Csíkszereda végül gól nélküli döntetlennel zárta első idei fellépését.
Jó hír a Hargita megyeieknek, hogy játszott a frissen szerződtetett brazil Gustavo és az argentin Bettini is.
A piros-feketék számára a felkészülés szombaton folytatódik: második edzőmeccsüket a lengyel Arka Gdynia ellen játsszák, az edzőtábort pedig hétfőn az örmény Zira FK elleni találkozóval zárják.
Labdarúgó felkészülési mérkőzés,
FK Csíkszereda–Nyíregyháza Spartacus 0–0.
FK Csíkszereda: Simon – Bloj, Csürös, Palmeş, Pászka – Veres (csk), Végh, Bödő – Gustavo, Eppel, Bota. Vezetőedző: Ilyés Róbert.
Nyíregyháza: Bese – Farkas, Temesvári, Katona, Benczenleitner – Vukk, Kovács, Katona Bálint – Nagy D. (csk), Oláh, Babunski. A 60. perctől játszott még: Korrea, Alaxai, Huszti, Toma, Sankovic, Katona Mátyás, Gilbert. Vezetőedző: Bódog Tamás.
FK Csíkszereda (második félidő): Pap – Bloj (Bettini, 62.), Čelič, Palmeş (csk), Bencze – Dusinszki, Végh (Csürös, 62.), Brügger – Szalay, Tóth-Pál, Gustavo (Novelli, 56).
Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.
A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!