Az újszentesi mérkőzésen bő fél óráig gyakorlatilag eseménytelenül telt a játék, a 35. percben a hazaiak Dragan Paulevici közeli találatával előnybe kerültek. A már biztos felsőházi rájátszásban szereplő csíkiak próbáltak még a szünet előtt válaszolni, hiába harcoltak ki szögletet, veszélyes szabadrúgást, a Temes megyeiek védelme állta a rohamokat.
A szünetet követően hármat cserélt Ilyés Róbert vezetőedző, ennek ellenére előbb Gyengének akadt dolga Ekmekci lövésénél és Paulevici ismétlésénél, túloldalt kollégája, Toroc Veres távoli bombáját tolta bravúrral a léc fölé. Egyre nőtt a csíki nyomás, Apró szabadrúgásból lőtt kevéssel mellé, majd Jebari lövését hárította Toroc.
A hajrá kezdetén aztán összejött az egyenlítés, a 84. percben a Babati által kiharcolt büntetőt Makrai értékesítette magabiztosan. A gólt követően egy sajnálatos eset történt, a hazaiaktól Salhi, míg a vendégektől Babati kapott egyből piros lapot, miután összeakaszkodtak egy szabálytalanság miatt a középpályán.
A döntetlennel az FK Csíkszereda a hatodik helyen jutott be a felsőházi rájátszásba, amelynek mezőnyét az utolsó fordulóban a Gloria Buzău tette teljessé, miután kiütötte a Viitorul Tg. Jiu csapatát.
Mivel az éllovas Sellenberknek és a Sloboziától vereséget szenvedett Vajdahunyadnak nincs feljutási joga az élvonalba, így a szezon végén a többi együttes legalább osztályozót játszik majd a Szuperligába. Habár Slobozia és Sellenberk ellépett a többiektől, a Buzău–Mioveni–Csíkszereda hármadt mindössze két pont választja el egymástól.
| 2024. 03. 16. 14:00 | Újszentesi SK Újszentesi SK | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-1 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | Dési Unirea Dés | Concordia Chiajna Chiajna | 0-2 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | CSM Alexandria CSM Alexandria | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 1-1 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | Sellenberki SK Sellenberk | Chindia Târgoviște Chindia | 2-1 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | Bukaresti Steaua Steaua | CS Tunari Tunari | 2-1 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | CSM Slatina Slatina | CS Mioveni Mioveni | 0-0 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | Gloria Buzău Gloria | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 5-0 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | FC Argeș Pitești FC Argeș | Resicabányai CSM Resica | 1-0 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 3-1 |
| 2024. 03. 16. 14:00 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | Progresul Spartac Progresul | 4-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Sellenberki SK Sellenberk | 19 | 12 | 6 | 1 | 23-9 | 42 |
2 | Unirea Slobozia Slobozia | 19 | 12 | 4 | 3 | 22-8 | 40 |
3 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 19 | 11 | 4 | 4 | 30-16 | 37 |
4 | Gloria Buzău Gloria | 19 | 10 | 4 | 5 | 31-21 | 34 |
5 | CS Mioveni Mioveni | 19 | 9 | 6 | 4 | 20-9 | 33 |
6 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 19 | 9 | 5 | 5 | 19-14 | 32 |
7 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 19 | 9 | 4 | 6 | 30-17 | 31 |
8 | Bukaresti Steaua Steaua | 19 | 7 | 7 | 5 | 37-24 | 28 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 19 | 7 | 7 | 5 | 27-14 | 28 |
10 | Resicabányai CSM Resica | 19 | 7 | 6 | 6 | 28-25 | 27 |
11 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 19 | 6 | 8 | 5 | 20-22 | 26 |
12 | Concordia Chiajna Chiajna | 19 | 6 | 7 | 6 | 24-18 | 25 |
13 | CSM Slatina Slatina | 19 | 6 | 7 | 6 | 16-18 | 25 |
14 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 19 | 6 | 6 | 7 | 17-16 | 24 |
15 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 19 | 6 | 5 | 8 | 19-22 | 23 |
16 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 19 | 5 | 8 | 6 | 16-28 | 23 |
17 | CS Tunari Tunari | 19 | 3 | 7 | 9 | 16-32 | 16 |
18 | Dési Unirea Dés | 19 | 4 | 1 | 14 | 13-35 | 13 |
19 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 19 | 2 | 3 | 14 | 10-29 | 9 |
20 | Progresul Spartac Progresul | 19 | 0 | 1 | 18 | 9-50 | 1 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!