Az 5. Ligában a Felsőboldogfalva–Homoródszentmárton rangadó első játékrészét a hazaiak uralták, több nagy helyzetet is kidolgoztak, de nem tudtak előnyhöz jutni. A második félidőben kissé elfáradtak a boldogfalviak, a vendégek átvették az irányítást, több távoli kísérletük is volt, de gól nem született.
Folytatja menetelését a Golimpiákosz és a Szentegyháza II. a 6. Ligában, mindkét együttes idegenben húzta be magabiztosan a győzelmet.
A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület felhívja a 4. Ligában szereplő falusi és városi csapatok vezetőinek figyelmét, hogy idén már kötelező legalább egy utánpótláscsapatot indítani valamelyik korosztályos megyei bajnokságban.
A 2006-ban és utána született gyerekek számára e célból létrehozott Falvak Kupája elnevezésű bajnokságba szeptember 20-áig lehet benevezni.
A Falvak Kupájában nem szükséges a leigazolás, csak egy legalább nyolc nevet tartalmazó listát kell leadni. Az 5. és 6. Ligában szereplő együttesek számára opcionális a benevezés. A jelentkezési lap letölthető az egyesület honlapjáról.
Elkezdődik a kupasorozat 2019–2020-as kiírásának megyei szakasza. Az Udvarhely körzeti bajnokságban szereplő csapatok ezen és a következő héten játsszák le az első fordulós meccseket.
Labdarúgó Román Kupa, első forduló: szerdán 17.15-től Máréfalva–Zetelaka, Szentlélek–Parajdi SE, Székelyudvarhelyi Golimpiákosz–Bogárfalva, Alsósófalva–Korondi Ifjúság, Kissolymos–Csekefalva, Kápolnás–Szentegyháza; csütörtökön 17.15-től Homoródszentpéter–Felsőboldogfalva, Kányád–Farcád, Parajdi SK–Lövéte, Homoródszentpál–Nagygalambfalva, Gagy–Szentábrahám; szeptember 19-én 17 órától Zeteváralja–Székelyvarság, Székelyderzs–Agyagfalva, Kobátfalva–Malomfalva, Homoródszentmárton–Székelyudvarhelyi Sporting, Alsóboldogfalva–Betfalva, Bögöz–Siménfalva.
Farcád–Bögöz 2–1 (0–0), vezették Szécsi B. – Feleki B., Főcze E., gólszerzők Móni Attila (51.), Benedek Elemér (70.), illetve László Arnold (61.);
Korondi Ifjúság–Zetelaka II. 0–3 (0–2), vezették Hegyi H. – Bíró E., Hadnagy Á., gólszerzők Miklós Csongor (35.), Péter Arnold (37.), Miklós Attila (76.);
Kápolnás–Siménfalva 0–0, vezették Incze D. – Feleki G., Lőrincz Gy.;
Gagy–Parajd SE 0–1 (0–0), vezették Ráduly I. – Bán Zs., Fazakas L., gólszerző Horváth István (54.);
Kobátfalva–Bogárfalva 2–1 (1–0), vezették Jakab T. – Kovács L., Kányádi N., gólszerzők Madaras Szilárd (14.), László Attila (46.), illetve Györgydeák Milán (51.), kiállítva Miklós Attila (65., Bogárfalva);
Alsóboldogfalva–Csekefalva 1–4 (0–2), vezették Barabás Z. – Kiss I., Kiss T., gólszerzők Borbély Loránd (63.), illetve Murvai István (15., 49., 86.), Bálint Andor (18.);
Felsőboldogfalva–Homoródszentmárton 0–0, vezették Kovács L. – Jakab T., Kányádi N.
Labdarúgó 5. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Farcád | 26 | 19 | 2 | 5 | 62–27 | 59 |
2. | Homoródszentmárton | 26 | 14 | 8 | 4 | 76–46 | 50 |
3. | Zetelaka II. | 26 | 15 | 3 | 8 | 59–34 | 48 |
4. | Felsőboldogfalva | 26 | 13 | 5 | 8 | 47–31 | 44 |
5. | Bogárfalva | 26 | 14 | 2 | 10 | 74–73 | 44 |
6. | Korondi Ifjúság | 26 | 11 | 8 | 7 | 57–44 | 41 |
7. | Bögöz | 26 | 12 | 3 | 11 | 65–57 | 39 |
8. | Kobátfalva | 26 | 9 | 6 | 11 | 48–50 | 33 |
9. | Siménfalva | 26 | 10 | 3 | 13 | 52–69 | 33 |
10. | Gagy | 26 | 9 | 3 | 14 | 54–59 | 30 |
11. | Parajdi SE | 26 | 9 | 3 | 14 | 52–63 | 30 |
12. | Alsóboldogfalva | 26 | 7 | 5 | 14 | 41–74 | 26 |
13. | Kápolnásfalu | 26 | 6 | 4 | 16 | 55–82 | 22 |
14. | Csekefalva | 26 | 6 | 1 | 19 | 40–73 | 19 |
Kányád–Szentegyháza II. 2–5 (1–2), vezették Ráduly I. – Bán Zs., Fazakas L., gólszerzők Száva Krisztofer (33.), Gábos Csongor (87.), illetve Benedek Szabolcs (3., 50.), Demeter László (29., 63.), Szikszai István (82.);
Szentpéter–Szentlélek 3–3 (0–3), vezették Szécsi B. – Feleki B., Főcze E., gólszerzők Máté Domokos (51.), Gergely Sándor (82.), Csomor Dániel (85.), illetve Fancsali Előd (9.), Györgydeák Csaba (17.), Fancsali Bence (31.);
Kissolymos–Alsósófalva 5–1 (4–1), vezették Kiss I. – Barabás Z., Kiss T., gólszerzők Fazakas László (7., 22.), Csapai Róbert (16., 41., 90+2.), illetve Kirilla Levente (30.);
Máréfalva–Székelyudvarhelyi Golimpiákosz 0–10 (0–3), vezették Feleki G. – Incze D., Lőrincz Gy., gólszerzők Kányádi Norbert (2.), Tamás Előd (15., 59.), Gergely Tamás (31.), Balázsi Csaba (53., 57., 61.), Gábos István (72.), Benedek András (80.), Márton Molnár Örs (89.);
Zeteváralja–Székelyderzs 7–0 (3–0), vezették Kovács T. – Tamási Z., Joó R., gólszerzők Simma Emil (5., 76.), Pál Alpár (12.), Varga Pál János (37.), Andrási László (50., 69.), Demeter Hunor (72.), kiállítva András Levente (60.), illetve Dénes Attila (24.);
Parajdi SK–Oklánd 6–2 (3–1), vezették Hegyi H. – Bíró E., Hadnagy Á., gólszerzők Nagy Attila (4.), Ambrus Attila (12., 53.), Fülöp Szilárd (37.), Balogh Krisztián (60.), Kelemen Bálint (85.), illetve Cseke Csongor (26.), Csergő Nándor (54.);
Szentpál szabadnapos volt.
A 2. fordulóból pótolták: Oklánd–Szentpéter 3–2 (1–1), vezették Fazakas K. – Kiss I., Madaras Sz., gólszerzők Bató Áron (10., öngól), Egyed Csongor (48.), Egyed Levente (67.), illetve Gergely Szilárd (41.), Máté Balázs (72.), kiállítva Makkai Zsolt (36.), illetve Schneider Emil (87.).
Labdarúgó 6. Liga, Hargita megye, Udvarhely körzeti bajnokság
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Golimpiákosz | 24 | 24 | 0 | 0 | 138–13 | 72 |
2. | Zeteváralja | 24 | 16 | 2 | 6 | 73–39 | 50 |
3. | Kissolymos | 24 | 14 | 1 | 9 | 74–65 | 43 |
4. | Parajdi SK | 24 | 13 | 2 | 9 | 60–48 | 41 |
5. | Oklánd | 24 | 13 | 1 | 10 | 59–67 | 40 |
6. | Máréfalva | 24 | 10 | 1 | 13 | 47–61 | 31 |
7. | Homoródszentpál | 24 | 10 | 1 | 13 | 50–75 | 31 |
8. | Székelyszentlélek | 24 | 9 | 3 | 12 | 55–79 | 30 |
9. | Alsósófalva | 24 | 8 | 3 | 13 | 42–60 | 27 |
10. | Szentegyháza II. | 23 | 8 | 2 | 13 | 36–47 | 26 |
11. | Székelyderzs | 23 | 8 | 1 | 14 | 34–61 | 25 |
12. | Homoródszentpéter | 24 | 7 | 2 | 15 | 47–60 | 23 |
13. | Kányád | 22 | 4 | 1 | 17 | 26–66 | 13 |
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!