Hirdetés

Diószegi László: „ha az egész ország ellenünk, mi akkor is itt leszünk”

Diószegi László csapatát méltatta az 1–1-es eredmény után
Fotó: Pinti Attila

Hatalmasat küzdött kettős emberhátrányban a Sepsi OSK, az összecsapás végén abszolút megérdemelten szerzett pontot a Petrolul Ploiești ellen. A lefújás után Diószegi László klubelnök és Gyenge Szilárd nyilatkozott a Székely Sportnak.

2024. november 02., 21:53

A Sepsi OSK jobban kezdte a szombati esti hazai mérkőzést ellenlábasánál, azonban az első félidőben a két kiállítás jelentősen megváltoztatta a meccs képét. A klubelnök meglátása szerint nyilvánvaló, hogy ha nincs a két piros lap akkor nem ilyen eredmény születik.

Ez az egy pont elképesztően sokat számít morálisan a fiúknak, bent voltam az öltözőben és annyira örültek neki, mintha kupát nyertünk volna. Érzésem szerint abszolút jogos ez az öröm, ugyanis én nem tudom hogy volt-e valaha olyan, hogy valaki 70 percen keresztül kilenc emberrel játszott tizenegy ellen 1–0-nál és 1–1-re tudta menteni a mérkőzést”

– nyilatkozta elégedetten a Székely Sportnak Diószegi.

Hirdetés

Kapcsolódó

Az egyenlítés után ismét támadásba lendült a Petrolul, ebből igyekezett profitálni a Sepsi OSK. Labdaszerzés után három hazai játékos vezethetett volna ellentámadást két védővel szemben, azonban Sebastian Colțescu játékvezető rosszul helyezkedett és megpattant rajta a játékszer, ami ezáltal a vendégekhez került.

Ennek ellenére a sípmester nem állította meg a játékot, a sárga mezes alakulat pedig veszélyes helyzetet alakított ki ebből.

Ez az egy szituáció tökéletesen leírja mi történt az egész mérkőzésen és mutatja, hogy milyen volt a játékvezetés. Soha nem szoktunk a bírókkal foglalkozni, de úgy érzem itt az ideje kimondjuk: ha az egész ország ellenünk, mi akkor is itt leszünk.

Szeretném megköszönni annak a 3000 nézőnek, aki kijött és kilátogatott erre a találkozóra, bízott a csapatban, bízott bennünk. A segítségük is kellett ahhoz, hogy egy óriási pontot tudjunk szerezni” – mondta el a mérkőzés után Diószegi László klubelnök a Székely Sportnak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A háromszéki alakulat a következő játéknapon a Jászvásári Poli otthonába látogat, azonban Valentin Suciu vezetőedző nehézségekbe ütközhet, amikor a keretet kell összeállítania.

A mai napon két játékosunk piros lapot kapott, így értelemszerűen nem léphetnek pályára egy hét múlva szombaton a Poli ellen, Mino Sota a végén megkapta az ötödik sárgáját, így ő sem lesz bevethető. Sajnos a játékvezető nagyon könnyen szórta a sárga lapokat, a pirosról nem is beszélve.

Természetesen visszanéztünk mindent, Kallaku eseténél valóban adható volt a piros, de Coman arra kapta a második sárgát, hogy nyújtott lábbal ment a kapus felé és a labdát próbálta megjátszani, hozzá sem ért a játékoshoz, ez röhejes volt” – fejtette ki a véleményét Diószegi.

A Szuperliga alapszakaszának fele lejárt a Sepsi OSK számára, a csapat a nyolcadik helyet foglalja el, ami az idény végén alsóházi rájátszást fog érni.

„Ezzel nem tudunk elégedettek lenni, nagyobb célokat tűztünk ki amikor elindultunk, de ha mindig így fognak harcolni a fiúk és továbbra is így fognak működni a dolgok, mint ahogy ma működött, akkor reális esélyekkel vágunk neki az alapszakasz második felének” – értékelt a klubelnök.

Gyenge Szilárd: „megmutattuk hogy van erő ebben a csapatban”

A Sepsi OSK kapuját immár egymás után ötödik alkalommal Gyenge Szilárd védte. Az FK Csíkszeredától szerződtetett fiatal kapus a Székely Sport kérdésére válaszolva elmondta, nagyon jó érzés számára, hogy megkapta a lehetőséget és igyekszik élni vele. „Úgy érzem, hogy jó úton haladok, még nagyon sok van bennem, meccsről meccsre próbálok minél többet fejlődni” – jegyezte meg.

Újabb mérkőzésen kapta meg a lehetőséget Gyenge Szilárd •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Újabb mérkőzésen kapta meg a lehetőséget Gyenge Szilárd
Fotó: Pinti Attila

A Petrolul ellen kiharcolt döntetlenről úgy nyilatkozott, küzdeni akarásból mindenki jelesre vizsgázott.

A szünet után kilenc emberrel kijöttünk az öltözőből, tudtuk, hogy mit akarunk csinálni, ezt meg is valósítottuk és lényegében elégedettek kell legyünk ezzel az egy ponttal. Nagyon boldogok vagyunk, megmutattuk hogy van erő ebben a csapatban, le a kalappal mindenki előtt”

– fogalmazott Gyenge Szilárd.

Hozzátette, a szünetben átbeszélték, hogy nyolc mezőnyjátékossal az az elvárás, hogy minél szűkebben védekezzenek, és üresen hagyták a széleket. „Az ellenfél a legtöbbször beadásokkal próbálkozott, amiket nagyon jól megoldottunk, nem tudtak mit kezdeni velünk, a legjobban végeztük el a feladatunkat ami a félidőben ki volt adva” – árulta el a Sepsi OSK kapusa.

Győzelemmel felérő döntetlen

„Tényleg úgy érezzük magunkat, mintha győztünk volna. Az utolsó pillanatig reménykedtünk, a közönségünk végig mellettünk volt, azt hiszem, ma este mi voltunk a legfontosabbak. A félidőben azt beszéltük az öltözőben, hogy semmi sincs veszve, egygólos hátrányban vagyunk csak. Amikor 11 a 11 ellen játszottunk, akkor semmi esélyük sem volt. Nekünk a reményt végig fenn kellett tartsuk. Jól végződött számunkra a meccs, ez olyan, mintha győzelmet arattunk volna. Mindenki keményen dolgozott ma, beleértve azokat is, akik pirosat kaptak, a csapatban mindenkinek jár a gratuláció” – mondta a meccs végén Andres Dumitrescu a mérkőzést közvetítő tévétársaságoknak.

Andres Dumitrescu a mérkőzés végén egyenlített •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Andres Dumitrescu a mérkőzés végén egyenlített
Fotó: Pinti Attila

„Nagyon akartuk a győzelmet. Talán a hétközi vereség (Gyulafehérvár ellen 0–1 a Román Kupában) két gyerekes, felelőtlen hibához vezetett. Küzdelmes meccs volt.

Tudtuk, hogy kettős emberhátrányban nem sok esélyünk van, de a fiúk dicséretet érdemelnek, rendkívüli módon mozgósították magukat. Győzelemnek érzem ezt.

Ciobotariu, Ninaj, Haruț, mindannyian nagyon jól játszottak. Mindenki megérdemli a dicséretet. A szünetben kicsit átsrtukturáltuk magunkat, tudtuk, hogy csak kontratámadásból van esélyünk, és örülök, hogy ez sikerült” – összegzett Valentin Suciu.

Valentin Suciu győzelemként éli meg a döntetlent •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Valentin Suciu győzelemként éli meg a döntetlent
Fotó: Pinti Attila

A Sepsi OSK vezetőedzője újságírói kérdésre kiemelte, hogy a meccskeretből kihagyott Niczuly Rolanddal nincs semmilyen problémája. „Nagyon jól edz, szerintem eljön az ő ideje is. Ő egy jó játékos, akinek hangja van az öltözőben, eljön majd az ő ideje is sora, és remélem, jól fog teljesíteni” – mondta a Sepsi első számú csapatkapitányáról.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Gyászol a Hargita megyei labdarúgás

A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

`
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Ez is érdekelheti

Nem a magyarellenességért, a rasszista rigmusokért büntették a Rapid és a Dinamo szurkolótáborát

A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága egyaránt pénzbüntetéssel sújtotta a Bukaresti Rapidot és a Dinamót a két csapat augusztus 15-én rendezett bajnoki mérkőzése után.

Újabb kölcsönjáték vár az FK Csíkszeredánál nevelkedett Omar El Sawyra

A szezon végéig az Aradi UTÁ-hoz került kölcsönbe a Bukaresti Rapid 22 éves támadója, Omar El Sawy. Az FK Csíkszeredánál nevelkedett labdarúgó a több játéklehetőség reményében váltott klubot.

Csak két újonc volt képes olyan bravúrra az elmúlt tíz évben, mint most a Sepsi OSK

Hat bajnoki óta veretlen a Sepsi OSK, amely tíz ponttal és mindössze három kapott góllal zárta az első hét fordulót a labdarúgó Szuperligában. Az elmúlt tíz év 23 feljutója közül csak kevesen kezdték ennél jobban az élvonalbeli szereplésüket.

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Három mérkőzésen játszott, még nem volt kezdő az FK Csíkszereda korábbi sztárja

Sajtóhírek szerint remekül érzi magát új állomáshelyén az FK Csíkszereda volt játékosa, Anderson Ceará. A brazil szélső a National Bank of Egypt SC színeiben eddig három mérkőzést játszott, egyiket sem kezdőként.

Biztos pont a háromszékiek védelmében, bekerült a forduló csapatába

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának csapatát, amelyben helyet kapott a Sepsi OSK francia hátvédje, Setigui Karamoko.

Helyzetekben bővelkedő döntetlennel zárult a csúcsrangadó (videóval)

Ilyés Róbert kezdőrúgását követően játszott látványos döntetlent egymással a Bukaresti Rapid és a bajnoki címvédő Universitatea Craiova a labdarúgó Szuperliga 7. fordulójának zárómérkőzésén.

Elhagyták az alapemberek az FCSB-t, belső feszültségek alakultak ki a csapatnál

Komoly belső feszültségek alakultak ki az FCSB-nél: a csapatkapitány Florin Tănase távozott, Valentin Crețu pedig szintén kikerült a klub terveiből. Mindez az utóbbi bajnoki fordulókban gyenge eredményekkel és korai európai kupabúcsúval párosul.

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Nicolae Păun: máskor mi domináltunk és nem tudtunk nyerni, most fordult a kocka

Korábban hiába futballoztak fölényben, elmaradt a győzelem, ezúttal viszont gyengébb teljesítménnyel is begyűjtötték a három pontot. A Sepsi OSK-nál kiemelték a három pont fontosságát, illetve azt is, hogy eredményes volt az ellenfél játékának kielemzése.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!