Nemrégiben kiderült, hogy a romániai OTP Bank egybeolvad a Banca Transilvania céggel. A labdarúgó Szuperligában szereplő Sepsi OSK-nak évek óta tartó szerződése volt az OTP Bankkal, aminek köszönhetően minden szezonban kaptak a vállalattól egy bizonyos összeget. Kedden este a gsp.ro portál arról számolt be, hogy ez a lépés komoly anyagi problémákat okozhat a háromszéki klubnak.
„Dehogy vannak pénzügyi gondjaink, mindig kiforgatják az ember szavait. Eddig kaptunk egy bizonyos összeget a romániai OTP Banktól, azonban most a céget eladták egy másik vállalatnak és én azt próbáltam nekik elmagyarázni, hogy nem olyan egyszerű ezt a kieső pénzt összeszedni.
Én is olvastam, hogy több lap lehozta, hogy problémánk lesz a pénzzel, viszont amit az OTP-től kaptunk az a költségvetésünk egy százaléka”
– nyilatkozta a Székely Sportnak Diószegi László.
A Sepsi OSK elnöke hangsúlyozta, hogy természetesen nem érinti jól a csapatot ez a változás, azonban ez pénzügyi válságba semmiképp sem fogja sodorni az együttest, igyekezni fognak, hogy valamilyen módon pótolni tudják az összeget.
„A stratégia váltása alatt annyit értettem, hogy megpróbálunk még több szponzort szerezni, nem kell ebbe többet belelátni. Eddig is szóba került, hogy eladásra kerülhet a stadion neve, ez továbbra is téma marad, nem zárhatjuk ki ennek a lehetőségét. A lényeg az, hogy eddig szerződésünk volt a romániai OTP Bankkal, ez megszűnik, azonban ez a költségvetésünk minimális része, nem kell kétségbeesnünk” – tisztázta a helyzetet a Sepsi OSK klubelnöke.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!