Korábban még sosem győzött Magyarország Angliában tétmeccsen, ez volt az első alkalom.
„Csányi Sándor elnök úrnak és Orbán Viktor miniszterelnök úrnak is azt mondtam a kinevezésem után, hogy szeretnék nyomot hagyni a magyar futballban. Azt hiszem, ez most megtörtént. Előbb-utóbb mindenkit elér a halál, ez az egyetlen demokratikus dolog a világban. Bízom benne, hogy ez nálam minél később jön el, viszont abban biztos vagyok, hogy amikor eljön ez a pillanat, akkor utána a stadionokban egy perces néma csenddel emlékeznek majd rám. Ez is nagy eredmény számomra” – nyilatkozta Marco Rossi, a magyarok szövetségi kapitánya.
Az olasz szakember elmondta, hogy a teljes csapat hatalmasat küzdött, mindenki rengeteg áldozatot hozott, de megérte. Beismerte, hogy többször is szerencséjük volt a találkozó során, de kiegészítette azzal, hogy anélkül nem is lehet megnyerni egy ilyen megmérettetést.
– folytatta Rossi.
A magyar szövetségi kapitány szerint még a játékosok sem fogták fel, hogy mit is jelent ez a siker, azonban továbbra is keményen kell dolgozniuk, mivel még két nagyon nehéz összecsapás vár rájuk.
„Magyarország az utóbbi években nem volt azon a szinten mint a dicső múltban, még most sincs, viszont egy olyan országról beszélünk, ahol imádják a sportot. Nemcsak a labdarúgást, hanem nagyon sok más sportágat is, és örülök, hogy most adhattunk valamit a magyar szurkolóknak. Hogy mikor éreztem biztosnak a győzelmet? Egy perccel a vége előtt már sejtettem, hogy innen nem tudjuk elveszíteni. Nagy ünneplés viszont nem lesz, a játékosok az öltözőben énekeltek néhány magyar dalt, én pedig szerda este a Red Hot Chili Peppers koncerten lazítok majd”
Az angolok elleni siker után megszólalt Szalai Ádám is, aki ezúttal is nagyon kemény mezőnymunkát végzett.
„A győzelmünk már az első percben eldőlt, azután, hogy a magyar közönség nem ült föl a provokációnak, ami a himnuszunk alatt elhangzott. Ez maximális tiszteletet érdemel. Kizárták, velünk foglalkoztak, meg is lett az eredménye! Le a kalappal a szurkolók előtt” – mondta a csapatkapitány.
A történelmi sikernek köszönhetően Magyarország a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportját 7 ponttal vezeti, egy egységgel a németek, kettővel az olaszok előtt. Két fordulóval a vége előtt minden esélyük megvan arra, hogy megtartsák ezt a helyezésüket.
Legközelebb Németország otthonában játszanak, szeptember 23-án.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!