Hirdetés

Déjà vu

Fotó: Veres Nándor

2022. november 12., 13:55

Vannak dolgok, amik nem változnak a román labdarúgásban. Ilyen például a „ki a magyarokkal az országból” bájos kis rigmus, amit bármelyik stadionban üvöltenek a buzgó drukkerek, ahova csak szentgyörgyi, csíkszeredai vagy kolozsvári ember – szurkoló, focista, klubvezető stb. – beteszi a lábát.

2022. november 12., 13:55

Az sem baj, ha a megcélzott csapatoknál történetesen több román lélek futkos a pályán, mint bármilyen más nemzetiség, részletkérdés, hogy ki ellen ordítanak.

A lényeg a teljes szívből előtörő sovinizmus, az idegengyűlölet.

Hirdetés

Ami tudjuk, hogy minek volt alappillére és hova vezetett. Aki elég hangos, sokra viheti, ha pedig egy kis sírgyalázást is bevállal a kiabálás mellé, akár a román parlamentben is helyet foglalhat. Példa rá a Dinamo-drukkerek egyik vezérhuligánjának az esete, aki a keménymag közepéből egyenesen a törvényhozás bársonyszékében landolt.

Az illetékesek évek óta cinkostársakként viselkednek, szemet hunynak a gyalázás és szabályszegés felett, legjobb esetben némi dorgálással meg aprópénzzel büntetik a delikvenseket.

Nyilván az ilyen eszement bekiabálásoktól nem mond csődöt a bajnokság, de attól már nagyon is elképzelhető a bukás, hogy – ahogyan az elmúlt idényben is megtörtént – ismét egyesületek néznek farkasszemet a csőddel. És még csak nagyjából a bajnokság felénél tartunk!

Aki figyelemmel követi a Super Ligának elkeresztelt ingoványt, annak egészen egyszerűen déjà vu érzése támad.

Mintha nem is olyan régen arról szóltak a hírek, hogy az első osztályban szereplő csapatok közül több is el vannak maradva a fizetésekkel, üres a mikulászsák, nincs honnan előteremteni a normális működéshez szükséges anyagiakat. Így történhetett meg a 2021–2022-es bajnoki idényben, hogy két csapatot is csak a Román Labdarúgó Szövetség tartott mesterségesen életben, abból a megfontolásból, hogy az illető klubok idő előtti megszűnésével a talpon maradottak ne veszítsenek pénzt a televíziós közvetítési jogokból. Szép dolog a segítőkészség, csak néha nem elég. Pláné úgy, ha a megelőzésért nem teszünk semmit.

Hírek szerint a mostani bajnoki idényben a Petrolul és a Mioveni csapataira várhat az a sors, ami tavaly a Gaz Metanra és a Clinceni-re. Utóbbi két együttes, pénzügyi helyzetéből adódóan, az elmúlt bajnokságban csupán statisztaszerepet töltött be. A napokban pedig kiderült, hogy a Mioveni három hónapja nem fizette ki az alkalmazottak bérét, a ploiești-iek pedig több mint két hónapja. Ehhez hozzáadódik, hogy sem ők, sem a nagyszebeni Hermannstadt vezetői nem törlesztették a feljutásért járó prémiumokat a játékosokkal és a stábbal szemben. Nagyszebenben, ahogy a bajnokság megkezdésekor, ismét felütötte a fejét a mélységes nincstelenség, nekik sem nagyon akaródzik fizetéseket adni focistáiknak.

Látva a múlt szezonban történteket, a szövetség fűt-fát megígért, aztán maradt minden a régiben.

Érdemi változás nem történt, a labdarúgó-egyesületek ugyanúgy úsznak az adósságban, mint eddig, nincs egy koncepció, nincs egy világos szabályzat az áldatlan állapotok rendezésére és főleg megelőzésére.

Ui.

Az már a vicc kategóriába tartozik, hogy a másodosztályban olyan csapatok küzdenek az első helyekért, amelyeknek nincs feljutási joguk. Nehezen lehet elképzelni, hogy létezik még a civilizált világban hasonlóan fejetlenül megszervezett focibajnokság, ennyi üres duma és hozzá nem értés…

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!