A 31 éves gyergyószentmiklósi játékos soha nem játszott más csapatnál, csakis piros-fehérben hokizott karrierje során. A 2013–2014-es szezonban szögre akasztotta korcsolyáját, és a sporton kívül kereste megélhetését, de egy év után visszatért a jégre. A Progym színeiben a romániai bajnokságban rendre pont/meccs átlagot teljesített. A GYHK első szezonjában is elérte ezt. A múlt szezonban már kevesebb szerepet kapott, idén pedig már inkább utánpótlás-edzőként fog dolgozni, de játékosként is bevethető lesz.
„Azon játékosok közé tartozik, akiknek fontosabb a jégkorong szeretete, mint akármilyen más szempont, és minden évben úgy dolgozik, hogy a legjobb formáját nyújtsa, amikor a jégre lép. Amellett, hogy játékosként küzd a piros-fehér színekért, példát mutat a fiataloknak kitartásból, komolyságból. A szép jövőért is dolgozik, az utánpótlás-nevelésből is kiveszi a részét” – olvasható a Gyergyói Hoki Klub közleményében. Daradics Csaba a gyergyóiak keretének 25. bejelentett játékosa.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!