A kolozsvári együttes története során a harmadik alkalommal szerepel valamelyik európai kupasorozat tavaszi idényében. Ezt annak köszönheti, hogy 10 ponttal a második helyen végzett a Konferencia Liga G jelű csoportjában a török Sivasspor mögött, megelőzve a cseh Slavia Prágát – amelyet hazai pályán és idegenben is legyőzött – és a koszovói Ballkanit.
A CFR a 2012–2013-as és a 2019–2020-as szezonban is eljutott az Európa Liga egyenes kieséses szakaszáig, a nyolcaddöntőben előbb az Inter ellen összesítésben 5–0-ra veszített, majd kiélezett küzdelemben maradt alul a Sevillával szemben, amely csak idegenben szerzett góllal jutott tovább.
Ezúttal sem volt szerencséje a sorsolásnál Dan Petrescu vezetőedző csapatának, hiszen újabb topligás ellenféllel kell szembenéznie. Az olasz gárda ősszel az Európa Liga F csoportjában volt érdekelt, ahol azonos pontszámmal (8) végzett a holland Feyenoorddal, a dán Midtjyllanddal és az osztrák Sturm Grazzal, gyengébb gólkülönbsége miatt maradt le az első két helyről, és esett le a Konferencia Ligába.
– nyilatkozta Dan Petrescu a párharc csütörtökön 22 órától kezdődő római első mérkőzése előtt.
A Kolozsvári CFR vezetőedzője rámutatott, tisztában van vele, hogy fantasztikus lenne, ha sikerülne kiharcolniuk a továbbjutást, de sok energiát igényel, és szenvedni fognak a bajnokságban. „Ez az, amitől félek. A fő cél a bajnoki cím megszerzése” – jegyezte meg. Hozzátette, vélhetően a hétvégi bajnoki meccsre a teljes csapatot lecseréli, mert azért van annyi játékosuk, és fel kell vállalniuk ezt a kockázatot.
A kolozsváriak erőt meríthetnek abból, hogy az Európa Liga csoportkörében 2019 szeptemberében hazai pályán bravúrral 2–1-re már legyőzték a Laziót. Az idegenbeli találkozón aztán 1–0-ra kikaptak, de végül mégis az olaszok előtt a második helyen zártak, és továbbjutottak.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!