
Két csoportban zajlott a 2021–2022-es Csík-körzeti labdarúgó bajnokság alapszakasza, amelynek végén a két csoportgyőztes, Szépvíz és Csíkszentsimon az első, a két csoportmásodik, Csíkszentdomokos és Csíkszentgyörgy pedig a harmadik helyért játszhatott.
A helyosztókat pénteken késő délután rendezték Csíkszeredában, a Márton Áron- és a Segítő Mária gimnáziumok mögötti, Kós Károly utcai műgyepes pályán. Nagy volt az érdeklődés, mind a négy csapatot népes szurkolótábor kísérte el Csíkszeredába, ahol a szentsimoni drukkerek voltak a leghangosabbak.

A döntőben az alcsíkiak főleg a második félidőben voltak jobbak a szépvízieknél, a három gól mellett több tiszta helyzetet alakítottak ki, és játék képe alapján megérdemelten lettek elsők a körzetiben.

A bronzcsata csak 70 percig volt szoros, a szentdomokosiak a szünetben 2–0-ra vezettek, a Fiság-menti gárda a második játékrész elején 2–2-re kiegyenlített, azonban a mérkőzés utolsó húsz percében a felcsíkiak könyörtelenül kihasználták helyzeteiket, és végül 7–2-re győzve lettek harmadikok.
A helyosztó mérkőzéseket díjkiosztó ünnepség követte, ahol Papp Levente, a rendező Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) titkára díszokleveleket és serlegeket adott át csapatoknak.

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!