Hirdetés

Csak keveset ünnepelték a bronzérmet, már a kupadöntőre összpontosítanak

Elérte célját az FK Csíkszereda, dobogós helyen végzett a bajnokságban
Fotó: FK Csíkszereda

2024. május 26., 13:36

Történetének legjobb eredményét érte el az FK Csíkszereda női labdarúgó együttese, bronzérmes lett a női élvonalbeli bajnokságban. A Kolozsvári U elleni, a harmadik helyet bebiztosító győzelem után a vezetőedző és a játékosok nyilatkoztak a Székely Sportnak.

2024. május 26., 13:36

Kollár Péter, az FK Csíkszereda női együttesének vezetőedzője a szombat délutáni, kolozsváriak ellen aratott 2–1-es győzelem után elmondta, hogy ehhez a mérkőzéshez hasonlóan az egész szezonjuk izgalmakkal volt tele. „Mi a végletekig képesek vagyunk izgalomban tartani a nézőket és saját magunkat, de szerencsére a lányok ezt a meccset mindenképp meg akarták nyerni, hogy a bronzéremmel meg tudjuk örvendeztetni a klubunkat és a szurkolóinkat. És magunkat is természetesen” – fogalmazott Kollár Péter a Székely Sportnak.

Kapcsolódó

Hirdetés

Mint kiemelte, az ellenfél a legjobb csapatával állt fel, meggyűlt velük a bajuk egy kicsit, de igazából végig kontroll alatt tartották a mérkőzést. „Tudtuk, hogy a legveszélyesebb a két szélsőjük és a centerük, illetve a csapatkapitányuk.

Biztosak voltunk abban, hogy ha nem tudnak minket a szélén megverni, és nem tudják berugdosni a labdát, akkor nem lehet probléma”

– nyilatkozta az FK edzője.

Az FK Csíkszereda stábja, középen Kollár Péter vezetőedző. Szakmailag jól felkészült, egyensúlyt és jó küzdőszellemet teremtett a csapatnál •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Az FK Csíkszereda stábja, középen Kollár Péter vezetőedző. Szakmailag jól felkészült, egyensúlyt és jó küzdőszellemet teremtett a csapatnál
Fotó: FK Csíkszereda

Arra kérdésre, hogy megünneplik-e a bronzérmet, Kollár így válaszolt: „Hát egy rövid ünneplés szerintem mindenféleképpen kell, de azért nem durvul el a dolog. Viszont hozzá kell tenni, hogy az ellenfél a második félidőben lecserélte pár játékosát. Sajnos, mi ezt nem tudtuk megtenni, mert nekünk azért a bronzérem ott lebegett a szemünk előtt.

Szerencsés helyzet, hogy van két hetünk, és így azért a regenerációtól kezdve mindenre jut időnk a június 8-ai, szintén Kolozsvár elleni Román Kupa-döntő előtt”.

Hogyan látta a meccset a két gólszerző?

Herczeg Andrea nagyon boldog volt, hogy a csapat elérte első célját, bronzérmes lett a bajnokságban. „Sok melót bele tettünk. Minimum a dobogó volt a cél. Örülünk, hogy ezt sikerült elérni.

Nyilván boldogok vagyunk, hogy a munkánknak a gyümölcse megérett a végére, még ha az utolsó meccsen is dőlt el ez. Még van egy nagyon fontos mérkőzés, és szeretnénk kupagyőztesként zárni a szezont”

– hangsúlyozta Herczeg.

Herczeg Andrea (középen, piros-feketében), a csapat irányító középpályása •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Herczeg Andrea (középen, piros-feketében), a csapat irányító középpályása
Fotó: FK Csíkszereda

Mitri Rita büszke volt csapattársaira, mindenkire aki mellettük van. „Büszke vagyok arra, hogy egész évben jól dolgoztunk, küzdöttünk és egy ilyen csodálatos eredményt tudtunk közösen elérni. Egy új poszton próbálhattam ki magam ismét (középcsatár – szerk. megj.). Úgy érzem, hogy megtört a jég, összejött a gól ezúttal is, meg a győzelem is.

Örülök, hogy a dobogón végezhettünk. Még van egy utolsó célunk: az, hogy a Román Kupát is megnyerjük”

– nyilatkozta Mitri.

Mitri Rita szélként és középcsatárként is gólokat szerzett a bajnokságban •  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Mitri Rita szélként és középcsatárként is gólokat szerzett a bajnokságban
Fotó: FK Csíkszereda

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Tovább robog a női Szuperligában az FK Csíkszereda

Zsinórban hetedik bajnoki győzelmét aratta az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata, amely szombaton 5–0-ra verte a Kolozsvári U Olimpiát a Burus Csaba Sportparkban.

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Már hatos a győzelmi sorozat, Craiován is nyert az éllovas FK Csíkszereda

Fülöp Boglárka és Katona Flóra góljával 2–0-ra győzött az Universitatea Craiova otthonában az FK Csíkszereda. A 16 éves Heim Sárával felálló csíkiak sorozatban hatodik bajnoki sikerükkel megőrizték első helyüket a női Szuperligában.

Jövő nyáron női vébén szerepelhet Székelyföld válogatottja

A tervek szerint 2027. május 28. és június 5. között rendezik meg Angliában a CONIFA női világbajnokságát, amelyen a Székelyföld labdarúgó-válogatottja is pályára léphet. Wenczel Kristóffal a torna előkészületeiről és a szervezet jövőjéről beszélgettünk.

Herczeg bombája élre repítette az FK Csíkszeredát

Megnyerte a Besztercei Gloria elleni rangadót, és átvette a vezetést a női labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda. A szerdai találkozón Herczeg Andrea távoli lövése döntött, a csíkiak 2–1-es sikerrel tértek vissza a válogatott szünetből.

Hazai rangadón veheti át a vezetést az FK Csíkszereda a női Szuperligában

A bajnoki szünetet követően a visszavágó-sorozattal folytatódik a női labdarúgó Szuperliga. A második helyen álló FK Csíkszereda hazai pályán az éllovas Besztercei Gloriát fogadja, és győzelem esetén átveheti a vezetést a tabellán.

Kiütéses vereséggel intett búcsút a világbajnokságnak a romániai női fociválogatott (videóval)

A kétgólos hazai vereséget követően idegenben 6–0-ra kapott ki Norvégiától a romániai női labdarúgó-válogatott a brazíliai világbajnokság pótselejtezőjének rájátszásában, így biztosan nem juthat ki a jövő évi tornára.

Tisztes helytállás a világ élmezőnyéhez tartozó Norvégiával szemben

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a román női labdarúgó-válogatott Norvégiától a jövő évi, brazíliai világbajnokság selejtezőjének rájátszásában. Geréd Erika és Herczeg Andrea is játszott a meccsen.

Nem borult a papírforma, az FK behúzta a Hargita megyei rangadót

Az FK Csíkszereda szombaton délben 3–0-ra legyőzte a sereghajtó Székelyudvarhelyi Vasas Feminát a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának hetedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!