A Fradi zsinórban hatodszor kezdhetett valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Pascal Jansen együttese az 1. fordulóban a belga Anderlecht vendége volt. A mérkőzést szakadó esőben rendezték, és az első helyzetet a vendégek hagyták ki, Traoré lövését blokkolták a hazaiak. Ezután túloldalt az FTC csapatkapitányának, Dibusznak kellett kétszer is közbeavatkoznia.
Idővel egyre erősebb lett a belgák nyomása, a magyar bajnoktól előbb Cisse, majd Zachariassen is csak sárga lapot érően tudta megállítani a hazaiak támadásait. Az Anderlecht fölénye viszont meddő volt, így gól nélküli döntetlennél vonultak öltözőbe a csapatok.
A szünetet követően kevés esemény történt a pályán a szakadó esőben, aztán a 61. percben a hazaiak egy váratlan lövéssel megszerezték a vezetést: Verschaeren lőtt a 16-os vonaláról kapásból a jobb alsóba. Ez felrázta a hazaiakat, és nem sokkal később megduplázták előnyüket: Dibusz bravúrral védte Dolberg fejesét, a kipattanót összegyűjtő Edozie-t buktatta Botka, a tizenegyest Dolberg bevágta. A Fradinál érkeztek a friss játékosok, az utolsó tíz percre pedig az emberelőnybe is került, miután Angulo három perc alatt begyűjtött két sárga lapot.
A szépítés hamar összejött, Adama Traoré bombázott a kapuba. Innentől nagyon töredezetté vált a játék, hiába minden igyekezet, a ráadás perceiben több gól már nem esett.
A második fordulóban, jövő csütörtökön 19.45-től a Tottenham ellen folytatja az FTC.
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!