Az ötödik helyről várja az alapszakasz utolsó két fordulóját az FK Csíkszereda. Az éllovas Temesvári Poli matematikailag már bebiztosította helyét a legjobb négy között, a felsőházi rájátszás további három helyéért az egyformán 23 pontos Kolozsvár és Beszterce, illetve a 20-20 pontot összesítő Farul és az FK Csíkszereda küzd.
A vasárnap délelőtt 11 órakor kezdődő FK Csíkszereda–CSM Alexandria mérkőzésen a hazai együttes számára kötelező a győzelem.
Kollár Péter vezetőedző elmondta, nagyon komolyan készültek erre a mérkőzésre. „Egész héten komolyan, lelkiismeretesen készültünk, be akarjuk bizonyítani, hogy továbbra is egy támadó szellemű, látványos focit játszunk, akárcsak az eddigi meccseinken.
– fogalmazott az FK Csíkszereda szakvezetője.
Mădălina Zanfir, a CSM Alexandria játékosa azt mondta, hogy nincs veszítenivalójuk. „Két olyan mérkőzés után érkezünk Csíkszeredába, amelyen nagyon jól játszottunk, azért jó az önbizalmunk. Ez az utolsó meccsünk ebben az esztendőben, és nekünk nincs veszítenivalónk, csak a házigazdáknak. Ők ezektől a pontoktól függenek, de a találkozó nincs előre lejátszva, nekünk is megvannak az esélyeink” – nyilatkozta Zanfir.
| 2023. 12. 09. 13:00 | Banat Girls Banat Girls | Temesvári Poli Temesvári Poli | 1-3 |
| 2023. 12. 10. 11:00 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | CSM Alexandria CSM Alexandria | 16-0 |
| 2023. 12. 10. 11:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Konstancai Farul Farul | 1-16 |
| 2023. 12. 10. 13:00 | Kolozsvári U Olimpia U Olimpia | Besztercei Gloria Gloria | 3-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Temesvári Poli Temesvári Poli | 13 | 10 | 2 | 1 | 43-14 | 32 |
2 | Kolozsvári U Olimpia U Olimpia | 13 | 7 | 5 | 1 | 38-9 | 26 |
3 | Konstancai Farul Farul | 13 | 7 | 2 | 4 | 42-12 | 23 |
4 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 13 | 6 | 5 | 2 | 44-15 | 23 |
5 | Besztercei Gloria Gloria | 13 | 7 | 2 | 4 | 32-13 | 23 |
6 | Banat Girls Banat Girls | 13 | 4 | 3 | 6 | 24-30 | 15 |
7 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 13 | 1 | 1 | 11 | 10-67 | 4 |
8 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 13 | 0 | 0 | 13 | 3-76 | 0 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!