A felcsúti csapat – amely a mostani szezonban egy-egy döntetlen és vereség után először tudta legyőzni a DVSC-t – sikerével, valamint a Fehérvárnak a Diósgyőr elleni pontvesztésével bronzérmes lett.
A bajnok Ferencváros kétgólos győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett, a két patinás fővárosi csapat eddig 241 alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ebből 118 FTC és 61 újpesti győzelem mellett 62 döntetlen született.
A közelmúlt viszont ennél is nagyobb ferencvárosi fölényt mutat, ugyanis sorozatban 16-szor nyerte meg a derbit az FTC, ezzel megdöntötte eddigi leghosszabb sikerszériáját, amely 1905 és 1916 között jött össze. A megszakítás nélkül hatodszor aranyérmes zöld-fehérek kispadján így győzelemmel mutatkozott be Leandro, aki a csütörtökön a Szpartak Moszkvához igazoló Dejan Stankovicot váltotta az utolsó fordulós meccsre.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!