Hirdetés

Ciobotariu: „megalázó vereséget szenvedtünk, de az eredményért én vagyok a felelős”

Nagyon gyorsan túl kell tenniük magukat ezen a vereségen
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Újra kell indítani a csapatot, bizonyos dolgokon pedig sürgősen változtatni kell – hívta fel a figyelmet Liviu Ciobotariu, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután együttese vasárnap este megsemmisítő vereséget szenvedett az FCSB-től.

2023. szeptember 25., 11:12

A labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában a Sepsi OSK hazai pályán fogadta az éllovas FCSB-t, a fővárosiak pedig többször is nagyon könnyen feltörték a piros-fehérek védelmét és öt gólt szereztek.

„Amikor hazai pályán 5–2-re kikapsz, akkor nagyon sok mindenről kell beszélni. Edzői karrierem során csapatom öt gólt még sosem kapott hazai pályán. Ami a védelmet illeti, nagyon rosszul néztünk ki a pályán, az egész csapat egy szinttel le volt maradva, nagy területeket adtunk nekik.

Megalázó vereséget szenvedtünk, de kiemelném, hogy ezért az eredményért én vagyok a felelős.

1–2-nél még visszajöttek a reményeink, aztán nagyon könnyű gólt kaptunk. Utána ismét betaláltunk, majd megint egy elkerülhető gólt lőttek, ez érthetetlen számomra. Az sem lehet kifogás, hogy Păun, Ștefănescu, Oteliță és Rodriguez hiányzott. A Sepsi OSK keretében 28 játékos van, mindenki játszani akar.

Hirdetés
•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A bajnokság elején nagyon jó védelmünk volt, az Európa Konferencia ligában játszott meccseinket együttvéve 13 találkozó alatt két gólt kaptunk.

Most pedig a legutóbbi két mérkőzésünkön hetet... Mindenképpen változtatnunk kell, újra kell indítanunk a csapatot, hiszen vannak olyan dolgok, amik egyáltalán nincsenek rendben”

– összegzett Ciobotariu.

Kapcsolódó

A Sepsi OSK csapatkapitánya, Niczuly Roland nehezen találta a szavakat a mérkőzés utáni összefoglalójában. „Sajnos szánalmasan néztünk ki, nehéz szavakat találni. Nagyon gyorsan túl kell tennünk magunkat ezen a vereségen, hiszen közeleg a kupameccs. Tudnunk kell veszíteni is, felemelt fejjel.

Nincs időnk nyalogatni a sebeinket, teljesen másképp kell kinéznünk szerdán.

Az FCSB-nek öt lehetősége volt, öt gólt kaptunk. Semmi sem működött, minél hamarabb el kell felejtsük ezt a meccset. A 10. percben már 0–2 volt az állás, nehéz így focizni. Az első perctől az utolsóig rosszul néztünk ki, nem kell kifogásokat keresnünk” – mondta Niczuly.

•  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Fotó: Facebook/Sepsi OSK

Az FCSB vezetőedzője, Elias Charalambous szerint tanítványai nagyszerű mérkőzést játszottak. „Nem tudom, valaki számított-e arra, hogy ilyen jól kezdünk, és szerzünk gyorsan két gólt. Egy hét alatt három meccsünk volt, és ez egyáltalán nem volt könnyű, de szeretném, ha így folytatnánk. Nem tudom eldönteni, melyik gólunk volt a legszebb” – összegzett a ciprusi szakvezető.

A Sepsi OSK szerdán 18 órakor a Hermannstadt vendége lesz a Román Kupa csoportkörének első fordulójában, majd a bajnokságban szombaton 21.30-kor a címvédő Konstancai Farul otthonában játszik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!