Csütörtökön kora délután a fővárosi sportoldalak egymás után jelentették be, kész tényként kezelve, hogy Dorinel Munteanu veszi át a Sepsi OSK irányítását. Ezek alapján a Galaci Oțelul korábbi trénere Valentin Suciut válthatja, aki a jelenlegi szezon végéig még a sepsiszentgyörgyi csapat kispadján marad.
A Golazo.ro információi szerint Dorinel Munteanu megállapodott a háromszéki klubbal, hogy átvegye a vezetőedzői posztot. A felek minden részletben megegyeztek, és a keménységéről ismert edző hamarosan aláírja a szerződését, amely a nyártól lesz érvényes.
A Székely Sport érdeklődésére Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója cáfolta, hogy megegyeztek volna az 55 éves szakvezetővel.
Elmondása szerint egyelőre semmi konkrétum nincs, még csak nem is tárgyaltak Munteanuval, és majd, amikor valami hivatalos lesz és megegyeznek, mindenki értesül róla.
Dorinel Munteanu tavaly év végén az anyagi gondok miatt távozott a Galaci Oțelultól, miután három és fél évig irányította az együttest. Ez idő alatt a harmadosztályból feljuttatta a klubot az élvonalba, valamint tavaly kupadöntőbe vezette. Másodszor volt a csapat vezetőedzője, az első mandátuma alkalmával 2011-ben bajnoki címet nyert és Szuperkupa-győzelmet is ünnepelt az Oțelullal.
A román válogatottban rekordnak számító 134 mérkőzésen szereplő Dorinel Munteanu 2005-ben kezdte el az edzői pályafutását, amely során számos csapatot vezetett. A Kolozsvári CFR, az FC Argeș, az FC Vaslui, a Kolozsvári U, az FCSB, a Galaci Oțelul, a Bukaresti Dinamo, a Mordovia Saransk, a Kuban Krasznodar, a Gabala, az Astra Giurgiu, a Zakho, a Concordia Chiajna és Resicabányai CSM szakvezetője is volt.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!