Hirdetés

Burcă óvatosságra int a fölényes győzelem után: „ezek a meccsek inkább edzésnek számítanak”

Biztatónak látja a csapat alakulását a vezetőedző
Fotó: Tuchiluș Alex

Magabiztos, 9–0-s győzelemmel zárta a felkészülési időszakot a Sepsi OSK, Ovidiu Burcă azonban óvatosságra int a Kézdivásárhelyi SE elleni párharcot követően. A vezetőedző szerint a hangsúly nem az eredményen, hanem az intenzitáson és a fokozatos építkezésen volt.

Hiába a kiütéses győzelem és a biztató játék a kézdivásárhelyi csapat ellen, Ovidiu Burcă a lefújást követően tudatosan fékezte a túlzott lelkesedést. A Sepsi OSK trénere hangsúlyozta: a felkészülési mérkőzések megítélésében az eredmény másodlagos, a valódi erőpróba majd a tétmeccseken jön el.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Számunkra ma az volt a legfontosabb, hogy jó intenzitással játsszunk az első hivatalos mérkőzés előtt. Sok pozitív dolgot láttam, de nem szabad elragadtatnunk magunkat, ezek a találkozók inkább edzésnek számítanak” – fogalmazott Burcă a klub közösségi oldalán megjelent nyilatkozatában.

A tapasztalt szakember szerint a felkészülés végéhez közeledve a csapat összképe egyre jobb, ugyanakkor továbbra is türelemre van szükség.

Lépésről lépésre kezd összeállni a gárda minden szempontból. De még egyszer mondom: nem szabad túlértékelni ezt a győzelmet.”
•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Burcă külön kitért arra is, hogy a barátságos összecsapások nem tudják visszaadni a hivatalos meccsek mentális terhelését. Éppen ezért ezeket az eredményeket óvatosan kell kezelni. „Egy tétmérkőzés feszültségét és érzelmi töltetét nem lehet edzéseken vagy felkészülési meccseken modellezni. Ezért ezeknek az eredményeknek nincs túl nagy jelentőségük.”

A vezetőedző ugyanakkor nem tagadta: a látottak alapján van mire építeni, még ha maradtak is javítandó részletek. Különösen a támadójáték összetettségét emelte ki, ahol az új játékosok beépítése és az egymás közötti kapcsolatok kialakítása időigényes folyamat.

A támadójáték nagyban függ a játékosok közötti kapcsolatoktól, ezek pedig idővel alakulnak ki. Védekezésben sok minden egyértelműbb, rögzítettebb, elöl viszont komplexebb a játék”

– magyarázta.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A találkozón a szakmai stáb két teljesen más összeállítású csapatot küldött pályára, ami Burcă szerint tudatos döntés volt. A cél az volt, hogy minél több játékos megfelelő terhelést kapjon az idényrajtra.

„Fontos volt, hogy mindenki minél több játékpercet gyűjtsön az első tétmeccs előtt. Jó alkalom volt arra is, hogy Gyenge visszatérjen, illetve hogy fiatal akadémistákat is pályára küldjünk.”

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A sérültek helyzetéről is beszélt a tréner. Elmondása szerint Aganovic a jövő héten csatlakozhat a teljes értékű edzésmunkához, Nicolae Păun állapota folyamatosan javul, de rá még legalább két hétig nem számíthat a csapat. Sigér esetében viszont komolyabb a probléma, műtét vár rá.

Sigér hiánya nagy veszteség számunkra. A pályán és az öltözőben betöltött szerepe, a vezetői kvalitásai nagyon fontosak voltak a csapat mentalitása szempontjából”

– tette hozzá Burcă.

A Sepsi OSK idei első tétmérkőzését február 11-én, 20 órától játssza, amikor a Metalul Buzău vendége lesz a Román Kupa csoportkörének utolsó fordulójában. A másodosztályú bajnokság február 20-án folytatódik, az alapszakasz 18. fordulójában a háromszékiek a Bukaresti Dinamo SK otthonában lépnek pályára.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Kilencet vágott háromszéki társának a Sepsi OSK a kupameccs előtti főpróbán

Rövid időn belül másodszor csapott össze a felkészülési időszakban a 2. Ligában szereplő Sepsi OSK és a harmadosztályú Kézdivásárhelyi SE. Ovidiu Burcă legénysége semmit sem bízott a véletlenre és fölényes győzelemmel hangolt a közelgő kupameccsre.

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Vezetett, végül kikapott ukrán ellenfelétől a Marosvásárhelyi ASA

Lejátszotta az első felkészülési mérkőzését a törökországi edzőtáborban a Marosvásárhelyi ASA, amely hiába szerzett vezetést, végül 3–1-re kikapott az ukrán élvonalban szereplő ellenféltől.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Székelyföldi csapatok ellen készül a szezon folytatására a Sepsi OSK

A törökországi edzőtábort követően hazai környezetben folytatja a felkészülést a Sepsi OSK, amely két barátságos meccset játszik székelyföldi csapatok ellen.

Másodosztályú társa ellen döntetlenre futotta az ASA-tól

Lejátszotta a felkészülési időszakának harmadik barátságos mérkőzését a Marosvásárhelyi ASA, amely két győzelem után ezúttal döntetlenre végzett a Sellenberki SK ellen.

Kemény terhelés, tanulságos meccsek, beilleszkedő új igazolások – a Sepsi OSK törökországi edzőtáborának tapasztalatai

Fizikai alapozás, három felkészülési mérkőzés és fokozatosan javuló játék jellemezte a Sepsi OSK antalyai edzőtáborát. Ovidiu Burcă és Hadnagy Attila szerint a munka nagy része elkészült, most a finomhangolás következik.

A hajrára maradtak a gólok, győzelemmel zárta az edzőtábort a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését az antalyai edzőtáborban a Sepsi OSK, amely az OFK Petrovac ellen aratott 2–1-es győzelmet. A háromszékiek fiatal tehetsége, Batzula Hunor ismét betalált, ráadásul csapatkapitányként volt eredményes.

Megmenekült, folytatni tudja a bajnokságot a 2. ligás klub

Kedvező fordulat következett be a Ceahlăul Piatra Neamț csapatánál, úgy tűnik, hogy az összeomlás szélén álló klub mentőövet kapott és folytatni tudja a szezont a labdarúgó 2. Ligában.

Négy góllal győzte le a KSE-t is a Marosvásárhelyi ASA

Újabb harmadosztályú csapattal játszott felkészülési mérkőzést a Marosvásárhelyi ASA, a labdarúgó 2. Liga február végi folytatására hangoló együttes ismét négygólos különbséggel győzött.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!