Kiválóan kezdte az évet a piros-fehérek együttese, ugyanis pár nappal korábban 2–1-re legyőzték a német másodosztályban szereplő Magdeburg gárdáját. Ezúttal is jól kezdte a találkozót Bernd Storck legénysége, azonban igazán komoly lehetőséget nem tudtak kidolgozni, csupán többet birtokolták a labdát és leginkább az újpestiek térfelén zajlott a játék.
Az első játékrészben nem mutattak látványos focit a felek, a félidőhöz közeledve egy tizenhatról eleresztett újpesti lövés veszélyeztette az OSK kapuját, de végül az is fölé szállt. A fordulást követően lendületesebben kezdtek a sepsiszentgyörgyiek, Nicolae Păun majdnem megszerezte a vezetést, azonban fejese nem talált kaput.
A továbbiakban inkább a középpályán csordogált a játék, egyik hálóőrnek sem akadt dolga. A 82. percben egy szögletet követően Mihai Bălașa üresen fejelhetett, azonban nem volt elég pontos a befejezése, így az állás maradt változatlan.
A mérkőzés legvégén büntetőhöz jutott a Sepsi OSK, Gabriel Debeljuh állt a labda mögé, azonban az Újpest kapusa érezte az irányt és védeni tudott. A kipattanóra remekül érkezett Jonathan Rodríguez, aki már nem hibázott, de a játékvezető érvénytelenítette a találatot mert közben úgy látta, hogy újra el kell végezni a tizenegyest.
Ekkor a horvát támadó ismét a játékszer mögé állt, azonban – Bernd Storck kérésére – Nikolic kezébe emelte a játékszert.
(Az eset a 46. perctől látható.)
A végén már újabb esemény nem történt, maradt a 0–0, ezzel egy győzelem és egy döntetlen a háromszékiek mérlege a felkészülési időszakban.
A Sepsi OSK január 19-én, pénteken bajnokit játszik hazai pályán a Jászvásári Poli ellen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!