Hirdetés

Büntetőkhöz jutott a vendégcsapat a VSK Gyergyószentmiklós ellen

Pontrúgásokból kapott góllal maradt alul a VSK Gyergyószentmiklós. Korábbi felvétel
Fotó: Portik Csaba

Kevés veszélyes akciót hozott a VSK Gyergyószentmiklós–Viitorul Onești mérkőzés, és azokból egyik fél sem tudott betalálni. A vendégek viszont kétszer is büntetőhöz jutottak, mindkettőt értékesítették.

2025. október 19., 10:44

Megszakadt a gyergyószentmiklósi csapat hazai győzelmi sorozata a labdarúgó 3. Ligában: a 9. fordulóban a Viitorul Onești győzni tudott a VSK otthonában.

Hirdetés

Kiegyenlített játékot láthattak a nézők, az első komolyabb helyzet a hazaiak előtt adódott az első félidő közepén, azonban Păun próbálkozását a vendégek kapusa hárította.

A szünet után a Viitorul volt többet játékban, de nem sokkal később ismét Păun előtt adódott nagy lehetőség, a Viitorul hálóőre azonban ezúttal is a helyén volt.

Amikor a hazaiak már átvették volna az irányítást, egy szöglet után Vita szabálytalankodott a gyergyói kapu előtt, ami megpecsételte a mérkőzés sorsát:

második sárga lapját követően kiállították, a megítélt büntetőt pedig Mihalache váltotta gólra.

A VSK emberhátrányban is ment előre az egyenlítés reményében, de a meccs hosszabbításában a vendégek egyik támadója egyedül törhetett kapura. Furmuzache kapusnak nem maradt más választása, elkaszálta a játékost, így jött a második tizenegyes. Ezt Moraru magabiztosan értékesítette, beállítva a 0–2-es végeredményt.

A Viitorul ezzel feljött a tabella harmadik helyére, míg a gyergyóiak a kilencedik pozícióban állnak.

A 10. fordulóban, pénteken, a VSK a Bákói Aerostar vendége lesz.

Labdarúgó 3. Liga, 1-es csoport, 9. forduló:

VSK Gyergyószentmiklós–AFC Viitorul Onești 0–2 (0–0).
Gólszerzők: Richardo Mihalache (68.), Ştefan Moraru (90+3).
A VSK összeállítása: Frumuzache – Péter, Vita, Catrici, Csiszer, Sütő, Csala R., Țepeș, Păun, Faracaș D., László. Pályára lépett még: Creța, Afuah, Kovács.

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport, 9. forduló

3. Liga, 2025–2026-os szezon, alapszakasz, 1-es csoport

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!