A szezon utolsó fordulóját rendezték szombaton a Bundesligában, s bár a bajnoki cím és a második hely sorsa is eldőlt korábban, bőven maradtak izgalmak a legvégére.
Az aranyérmes Bayern München az utolsó bajnokiján sem engedett ki, a bajorok eltaposták idegenben a hatodik hely megtartásáért küzdő Wolfsburgot. Egy nappal azt követően, hogy a gólkirály Robert Lewandowskit a szezon legjobbjának választották, a müncheniek száz rúgott góllal zárták a bajnokságot, 13 pontot verve a második Borussia Dortmundra.
Hansi Flick csapata Wolfsburgban vehette át a bajnoknak járó „salátástálat”, a Bayern ugyanakkor még a július 4-én esedékes, Leverkusen elleni kupadöntőben, valamint az augusztusban folytatódó Bajnokok Ligájában is érdekelt.
A Dortmund kínos vereséggel zárta az idényt, noha a svájci vezetőedzőt, Lucien Favret a vezetők megerősítették a posztján a napokban, a sárga-feketék négy góllal kaptak ki hazai pályán a Hoffenheimtól. A vendégek összes találatát a horvát Andrej Kramaric szerezte, a kék-fehérek pedig a Wolfsburgot megelőzve bejutottak az Európa Liga csoportkörébe. A „farkasok” az EL-selejtezőben szerepelhetnek a nyáron.
A Bayern és a Dortmund mellett a Bundesligából még az RB Leipzig és a Borussia Mönchengladbach került a Bajnokok Ligája főtáblájára. Gulácsi Péterék az Augsburg pályáján, míg a „csikók” a Hertha Berlin házigazdájaként nyertek 2–1-re szombaton. A Leverkusen hiába győzte le a Mainzot, Peter Bosz együttese kiszorult az első négyből, így a BL helyett az EL-ban játszhat.
Az alsóházban a Werder Bremennek a Köln kiütésével sikerült megelőznie a Fortuna Düsseldorfot, amely nem tudott pontot szerezni az Union Berlin vendégeként.
A Düsseldorf így a Paderbornnal együtt kiesett a másodosztályba, míg a négyszeres Bundesliga-győztes brémaiak osztályozót játszanak a bennmaradásért.
Bundesliga, 34. (utolsó) forduló:
Borussia Dortmund–TSG 1899 Hoffenheim 0–4 (0–2)
Gólszerző: Kramaric (8., 30., 48., 50.)
Bayer Leverkusen–1. FSV Mainz 1–0 (1–0)
Gólszerző: Volland (2.)
Borussia Mönchengladbach–Hertha Berlin 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Hofmann (7.), Embolo (78.), ill. Ibisevic (90+1.)
VfL Wolfsburg–Bayern München 0–4 (0–2)
Gólszerzők: Coman (4.), Cuisance (37.), Lewandowski (72., büntetőből), Müller (79.)
Kiállítva: Guilavogui (71., a hazaiaktól)
Eintracht Frankfurt–SC Paderborn 3–2 (2–0)
Gólszerzők: Rode (9.), André Silva (33.), Dost (52.), ill. Dräger (55.), Michel (75.)
Werder Bremen–1. FC Köln 6–1 (3–0)
Gólszerzők: Oszako (22., 58.), Rashica (27.), Fülkrug (29.), Klaasen (55.), Sargent (68.), ill. Drexler (62.)
SC Freiburg–Schalke 04 4–0 (2–0)
Gólszerzők: Waldschmidt (20., 57.), Schmid (38.), Höler (46.)
FC Augsburg–RB Leipzig 1–2 (0–1)
Gólszerző: Vargas (72.), ill. Werner (28., 82.)
Union Berlin–Fortuna Düsseldorf 3–0 (1–0)
Gólszerzők: Ujah (26.), Gentner (54.), Abdullahi (90.)
Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.
Már a jegyárusítás első napján eldőlt, hogy telt ház lesz a csíkszeredai stadionban: minden belépő elkelt az FK Csíkszereda történelmi, Bukaresti Dinamo elleni első élvonalbeli hazai mérkőzésére.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!