A német bajnokság hétközi fordulója kiemelt fontosságú mérkőzéssel rajtolt el a Signal Iduna Parkban, a Dortmund–Bayern rangadó végeredménye nagyban befolyásolhatta az első hely alakulását. A müncheniek négypontos előnnyel várták a „Klassikert”, így vendéggyőzelem esetén Lewandowskiék nagy lépést tettek volna a bajnoki címvédés felé.
És tettek is, ugyanis a statisztikai adatok alapján kiegyensúlyozott dortmundi csúcsmérkőzést Joshua Kimmich döntötte el az első félidő végén. A Bayern 25 éves védekező középpályása remek helyzetfelismeréssel emelte át 18 méterről Roman Bürkit.
A gólnál a zseniális megoldás mellett kapushibát láthattunk, Bürkinek illett volna hárítani a lövést.
A zárt kapus összecsapásnak az első félideje volt élvezetesebb, a másodikban a Bayern javarészt mélyen védekezve őrizte minimális előnyét, s bár a sárga-feketéknek akadtak veszélyes próbálkozásaik, Manuel Neueren nem jutott át labda. Sőt, egy ellentámadáson Robert Lewandowski a kapufát találta el.
Hat fordulóval a bajnokság vége előtt a listavezető bajorok hét pontra növelték előnyüket a második Dortmunddal szemben. Ezzel könnyen lehet, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa.
A keddi játéknap késő esti mérkőzésein két döntetlen és egy vendégsiker született. A Bayer Leverkusen elszalasztotta a lehetőséget, hogy egy pontra megközelítse a Dortmundot, Havertz és társai nehezen értelmezhető, kategorikus vereséget szenvedtek a tabellán hatodik Wolfsburgtól.
Sallai Rolanddal a kezdőben a Freiburg rendkívül furcsa meccset játszott idegenben a Frankfurttal. A gólhelyzetek száma alapján a hazaiaknak simán kellett volna nyerniük, de a pontszerzés is nehezen jött össze az Eintrachtnak, miután a Freiburg 0–1-re, majd 1–3-ra is vezetett.
A vége 3–3 lett, a magyar válogatott szélsőt az 59. percben cserélte le az edzője.
A Borussia Mönchengladbach brémai győzelemmel foglalhatta volna vissza a harmadik helyet, de ez elmaradt, a kiesőjelölt Werder gól nélküli döntetlent játszott az élcsapattal.
Az első hatból még csak az RB Leipzig nem lépett pályára a jelenlegi fordulóban, Gulácsiék szerdán a Hertha Berlint fogadják.
Bayer Leverkusen–VfL Wolfsburg 1–4 (0–1)
Gólszerzők: Baumgartlinger (85.), ill. Pongracic (43., 75.), Arnold (64.), Steffen (68.).
Eintracht Frankfurt–SC Freiburg 3–3 (1–1)
Gólszerzők: Andre Silva (35.), Kamada (79.), Chandler (82.), ill. Grifo (28.), Petersen (67.), Höler (69.).
Werder Bremen–Borussia Mönchengladbach 0–0
Május 27., szerda
19.30 RB Leipzig–Hertha Berlin
21.30 TSG Hoffenheim–FC Köln
21.30 Fortuna Düsseldorf–Schalke 04
21.30 FC Augsburg–SC Paderborn
21.30 Union Berlin–FSV Mainz
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!