A 19 órától kezdődött mérkőzés előtt derült ki, hogy a Sepsi OSK keretéből kikerült Varga Kevin és Kecskés Ákos, előbbi egyenesen a kezdő tizenegyből.
Amint Bernd Storck vezetőedző meccs előtti, a Digi Sport televíziónak adott felvezető rövid interjújából megtudtuk,
a két korábbi magyar válogatott játékost fegyelmi okokból nem nevezték a Craiova elleni találkozóra, mivel a klub által meg nem engedett időpontban egy buliban vettek részt és emiatt elkéstek az összetartásról.
A német szakember pedig tartotta magát a szigorú szabályokhoz, a két játékos még a kispadra sem ülhetett le, ahová a háromszékiek csak nyolc labdarúgót, köztük két kapust neveztek.
Kecskés idén öt percet játszott a bajnokságban, a Rapid elleni találkozó hajrájában lépett pályára, Varga viszont mind a négy meccsen kezdő volt, a Rapid ellen pedig gólt is szerzett.
Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.
Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!