Az utolsó forduló van hátra a 3. Liga felsőházi rájátszásából, a háromszéki csapatokat is magába foglaló 1-es csoportban még korántsem lefutott az első hely sorsa. Az élen a 31 pontos Cetatea Suceava áll, míg a második helyet elfoglaló Şoimii Gura Humoruluinak mindössze egy pont a lemaradása. A két együttes között nagy a rivalizálás nemcsak a direkt feljutással járó presztízsgyőzelem miatt, hanem a szurkolók és a szakma elismeréséért is, hiszen Szucsáva futballügyileg még mindig a Foresta fénykorából él.
A sors úgy hozta, hogy a Kovászna megyeiek beleszólhatnak az elsőségért folytatott hajszába, hiszen mindkét csapat Suceava megyébe látogat a szombati zárókörben, az eredmények függvényében dől el, melyik alakulat jut fel egyenes ágon a 2. Ligába, illetve, melyik kényszerül osztályozót vívni ugyanezért.
Az áprilisi odavágón a Petre Grigoraș irányította Cetatea 3–2-re nyert Sepsiszentgyörgyön, míg a Şoimii 2–2-es döntetlent játszott Kézdivásárhelyen, amelynek következtében elveszítették vezető pozíciójukat, majd kölcsönös megegyezéssel elváltak útjaik Suciu Valentin vezetőedzővel. A házigazdák számítanak favoritnak, valószínűsíthetően minden eszközt bevetnek a győzelemért, de a céhes városiak már bebizonyították, hogy képesek meglepetést okozni.
Tekintettel arra, hogy mindkét bukovinai együttes a szucsávai Areni stadionban játssza hazai mérkőzéseit, azonban a rájátszás utolsó felvonásának összes találkozóját azonos időpontban rendezik, így a Román Labdarúgó-szövetség felszólítására a sólymok ezúttal Gura Humoruluiban látják vendégül a kézdivásárhelyieket. A Fülöp Lorándot és Csiszer Balázst is soraiban tudó piros-fehér mezesek közel egy év kihagyás után lépnek újra pályára a Tineretului stadionban.
Mint ismert, a csoportok győztesei egyenes ágon jutnak a másodosztályba, míg a négy második helyezett osztályozó tornán harcol az ötödik feljutó helyért.
A találkozók május 23-án, szombaton 18 órakor kezdődnek.
| 2026. 05. 23. 18:00 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 4-0 |
| 2026. 05. 23. 18:00 | Viitorul Onești Viitorul Onești | CS Blejoi CS Blejoi | 0-2 |
| 2026. 05. 23. 18:00 | Știința Miroslava Știința Miroslava | Sporting Liești Sporting Liești | 2-3 |
| 2026. 05. 23. 18:00 | Șoimii Gura Humorului Șoimii Gura Humorului | Kézdivásárhelyi SE KSE | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Cetatea Suceava Cetatea Suceava | 8 | 8 | 0 | 0 | 24-7 | 34 |
2 | Șoimii Gura Humorului Șoimii Gura Humorului | 8 | 5 | 3 | 0 | 20-8 | 31 |
3 | Sporting Liești Sporting Liești | 8 | 3 | 1 | 4 | 12-14 | 25 |
4 | Kézdivásárhelyi SE KSE | 8 | 1 | 5 | 2 | 11-12 | 19 |
5 | Viitorul Onești Viitorul Onești | 8 | 3 | 2 | 3 | 6-7 | 18 |
6 | Știința Miroslava Știința Miroslava | 8 | 4 | 1 | 3 | 14-13 | 17 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II. Sepsi OSK II. | 8 | 1 | 0 | 7 | 6-20 | 8 |
8 | CS Blejoi CS Blejoi | 8 | 1 | 0 | 7 | 6-18 | 5 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!