Egyik csapat sem esett neki a másiknak, de a Dinamo Kijev játékából az is azonnal kiderült, hogy számára megfelelő eredmény a gól nélküli döntetlen a csoport harmadik helyének megtartásához, ugyanis rendszeresen visszahúzódott a saját térfelére, azaz a biztonságot tekintette elsődlegesnek. Az ukránok átengedték a területet, így a magyar bajnok irányította a játékot, az első lövésére Lovrencsics jóvoltából mindössze négy percet kellett várni.
Komoly helyzetet viszont nem tudtak kidolgozni a zöld-fehérek,
akik többnyire a Dinamo felállt és szervezett védelmét körbe passzolták, de nem találtak rést rajta.
A szünetig nem is változott a játék képe, az első félidő legizgalmasabb jelenete egy büntetőgyanús szituáció volt, amikor Szidorcsuk kezezése után a svéd bíró ugyan kivárt az első játékmegszakításnál, de végül úgy engedte a bedobást, hogy nem nézte vissza a szituációt a videobíró segítségével. Ezen kívül egyszer Nguen lőhetett tisztán ígéretes helyzetből, de csúnyán célt tévesztett, míg Zubkov veszélyes kiugrására Buscsan reagált jó ütemben megakadályozva az igazán nagy helyzet kialakulását.
A folytatásban is az FTC próbált támadólag fellépni, a hazaiak pedig a stabil védekezésre koncentráltak. Az első ziccerre az 55. percig kellett várni, akkor Nguen nagy helyzetben éppen középre lőtt, így Buscsannak nem okozott gondot a védés. Nem sokkal később Dibusznak is először kellett hárítania, de Cigankov lövése is ugyanúgy középre tartott.
Az ukrán együttes egy pontrúgást követően teljesen váratlanul vezetést szerzett Popov révén.
Hátrányban a vendégek próbálták felpörgetni a tempót, közel jártak az egyenlítéshez is, de Uzuni jó próbálkozását Buscsan szögletre mentette. Ezt követően viszont ismét meddőnek bizonyult az FTC mezőnyfölénye. A magyar együttes a hajrában próbálta fokozni a nyomást, de az ukránok védelme ekkor sem ingott meg, így a Ferencvárosnak végül a pontszerzés sem jött össze Kijevben, és búcsúzott a további európai kupaküzdelmektől.
Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.
Magyarországi sajtóértesülések szerint, ha minden a terv szerint alakul, akkor Pászka Lóránd a hétvégén aláírhat a Szuperligában újoncához.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!