A Debreceni VSC már a párharc első mérkőzésén nehéz helyzetbe került, amikor hazai pályán 3–0-ra kikapott az FC Köbenhavntól. A dániai visszavágón sem volt esélye a továbbjutásra: az FC Köbenhavn 5–1-re nyert. A DVSC egyetlen gólját Dzsudzsák Balázs szerezte, a dánoknál Elyounoussi kétszer, Král és Cornelius kétszer volt eredményes. A dán együttes így 8–1-es összesítéssel jutott tovább.
Az ETO FC viszont közel állt a fordításhoz. A győriek az első mérkőzésen 1–0-ra kikaptak a lett Riga FC otthonában, a visszavágón pedig Gavrics tizenegyesével a 28. percben ledolgozták hátrányukat. A Riga azonban a 88. percben Caio Ferreira révén egyenlített, így a lett csapat 2–1-es összesítéssel továbbjutott, az ETO számára pedig véget ért a nemzetközi szereplés.
A Kolozsvári CFR Cluj szintén kettős vereséggel búcsúzott: a norvég Tromsø a visszavágón 2–1-re győzte le a vasutasokat, így a két mérkőzés alapján simán jutott tovább. Hein már a 6. percben vezetést szerzett, Vadebu a második félidő elején növelte az előnyt, Korenica 78. percben szerzett góljával pedig csak a szépítésre futotta a román csapattól. A Tromsø az első találkozót 5–0-ra nyerte, így 7–1-es összesítéssel jutott tovább.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Története legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Sepsi OSK az FC Botoșani otthonában, Ovidiu Burcă pedig nem keresett kifogásokat a lefújás után. A háromszékiek vezetőedzője szerint csapata fizikálisan és mentálisan is alulmaradt ellenfelével szemben.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!