Hazai pályán, a Kós Károly utcai műgyepes pályán fogadta szombaton délután az FK Csíkszereda U15-os csapata az FC Argeş Pitești együttesét, amelytől egygólos vereséget szenvedett.
Fazakas Tibor, a csíkiak vezetőedzője a klub honlapján közzétett értékelésében elmondta, hogy több gólszerzési lehetősége volt az ellenfélnek. „Nekünk konkrét helyzetünk nem igazán adódott.
Az első félidőben néhányszor mögénk tudtak kerülni, ezt a szünetben ki tudtuk javítani. A labdabirtoklás rendben volt a védelem középső zónájában, jó meccset játszottak az ott szereplő játékosaink. Bosszantó kicsit, hogy a kapott gólt jobb szerveződéssel elkerülhettük volna. Azt gondolom, a maximum, amit kihozhattunk volna ebből a mérkőzésből, hogy elvisszük a büntetőlövésekig”.
Ifjúsági szinten az FK Csíkszereda már csak az U17-es korosztályúak Román Kupájában maradt érdekelt, a sorozat elődöntőjében szerdán délután 4 órától a Craiovai U gárdáját fogadja.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!