Hiába várhatta bizakodva a találkozót az FK Csíkszereda, végül sima vereséget szenvedett a Petrolul otthonában. Ilyés Róbert vezetőedző eltiltás miatt nem ülhetett a kispadon, így a lefújást követően Bajkó Barna értékelt.
„Ha a mérkőzés előtt azt mondtam, hogy felkészültünk, akkor abból semmi nem valósult meg. Két hetet dolgoztunk, de gyakorlatilag semmi nem látszott abból, amit gyakoroltunk” – nyilatkozta a Digi Sportnak.
A másodedző szerint csapata túlságosan naivan futballozott, és rengeteg technikai hibát vétett.
– fogalmazott Bajkó Barna.
Hozzátette, együttese nem bírta a mérkőzés ritmusát, és a folytatásban ennél jóval többre lesz szükség.
„Egyértelműen jobbak voltak nálunk, így pedig nehéz bármiféle elvárásról beszélni. Nagyon sok hibával játszottunk, ezen a szinten ez nem fér bele” – zárta értékelését az FK másodedzője.
A túloldalon Mehmet Topal, a Petrolul vezetőedzője elégedetten beszélt csapata teljesítményéről, és külön kiemelte Rareș Pop játékát.
„Nagyon jól játszottunk, nagyszerűen valósítottuk meg mindazt, amit elterveztünk.
– mondta a Digi Sportnak.
A török szakember hangsúlyozta, meggyőződése szerint a Petrolulnak a felsőházi rájátszásban lenne a helye, jelen helyzetben azonban a bennmaradás kivívása a legfontosabb cél.
„Első lépésnek ez tökéletes volt, most csak arra fókuszálunk, hogy bennmaradjunk az élvonalban, aztán majd meglátjuk, mi lesz a következő idényben. Jelenleg minden erőnkkel a hátralévő hét fordulóra készülünk” – jelentette ki a ploiești-iek vezetőedzője.
Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.
Lezárult a nevezési határidő a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonjára, kiderült, tíz csapat lesz a rajtnál. A mezőnyhöz a Háromszéki Ágyúsok is csatlakozott, így a következő idényben négy erdélyi együttes szerepel majd a sorozatban.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!