Hirdetés

Botlása után javítana a Sepsi OSK

Törleszteni szeretnének a háromszékiek. A múlt szezonban vendégként és hazaiként is vereséget szenvedtek az oltyánoktól. Archív
Fotó: Sánta Imre

2018. július 27., 22:09

Első hazai mérkőzését játssza az új idényben a Sepsiszentgyörgy Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga második játéknapján a tavalyi bronzérmes, valamint kupagyőztes Universitatea Craiova együttesét fogadja. A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozón kigyúlnak majd a városi stadion új világító berendezésének fényei is.

2018. július 27., 22:09

A piros-fehérek feledtetni szeretnék szurkolóikkal az első forduló kudarcát, amikor az újonc FC Hermannstadt vendégeként szenvedtek egygólos vereséget. A rosszul sikerült rajt ellenére a háromszékiek felkészültek a hazai élvonal mezőnyének egyik legjobb csapata elleni összecsapásra.

Erről Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője beszélt, aki azt is elmondta, hogy a nagyszebeniek elleni vereség már a múlté, most inkább az a lényeges szempont, hogy vasárnap miként lépnek majd pályára a tanítványai. A szakember szerint nagyon jó labdarúgókból állt össze a játékoskeret, és rövid időn belül a tavalyinál is jobb csapat fog formálódni.

Kapcsolódó

„Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, nemcsak azért, mert a bajnokság egyik legerősebb csapatával játsszunk, hanem azért is, mert ez lesz az idei első meccsünk saját szurkolóink előtt.

Az edzéseken azt láttam, hogy a fiúk mentálisan és fizikailag is fel vannak készülve arra, hogy itthon tartsuk a három pontot.

A Craiova ugyan elveszítette két meghatározó játékosát, de még így is kiváló játékerőt képviselő csapat képét mutatja, hiszen a helyükre érkezettek hamar be tudtak illeszkedni. Mi minden esetre igyekszünk majd támadó szellemben fellépni. Bízok a játékosaimban, és biztos vagyok benne, hogy vasárnap jó meccset fogunk játszani. Arról is meg vagyok győződve, hogy a lelátók megtelnek, és ahogy eddig is, számíthatunk a közönség buzdítására. Mi igyekszünk ezt majd győzelemmel meghálálni” – fogalmazott a Sepsi OSK edzője.

Hirdetés

Nagy reményekkel érkezett Sepsiszentgyörgyre a szatmárnémeti születésű Rus Adrián, aki az előző szezonban a magyar NB I-ben szereplő Balmazújváros csapatát erősítette. A magyar állampolgársággal is rendelkező középhátvéd szerint jó döntést hozott, amikor a piros-fehéreket választotta.

A családdal közösen hoztam meg a döntést, és örülök, hogy ide jöttem, mert itt családias hangulatot és egységes csapatot találtam. Szeretnék itt minél többet játszani, és céljaim között szerepel az is, hogy akár a nemzeti válogatottban is bemutatkozhassak.

– nyilatkozta az OSK fiatal védője.

Eugen Neagoe és Rus Adrián. Bizakodva várják a vasárnapi meccset •  Fotó: Facebook/Sepsi OSK Galéria

Eugen Neagoe és Rus Adrián. Bizakodva várják a vasárnapi meccset
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

A Craiova elleni találkozón combizomsérülése miatt biztosan nem lép majd pályára Bryan Nouvier, mint ahogyan nincs bevethető állapotban a háromszékiek legújabb szerzeménye, a ghánai Joseph Mensah sem, aki a fizikai felkészüléssel van lemaradva. Emellett kérdéses a térdsérüléssel bajlódó Fülöp István játéka is.

A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1 és a Dolce Sport 1 televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgás, 1. Liga, 2018–2019-es szezon, 2. forduló:

Péntek
21.00 FC Botoşani–Nagyszebeni Hermannstadt

Szombat
18.00 Dunărea Călăraşi–Kolozsvári CFR
21.00 Jászvásári Poli CSM–Astra Giurgiu

Vasárnap
18.00 Sepsi OSK–CSU Craiova
21.00 FCSB–Bukaresti Dinamo

Hétfő
18.00 FC Voluntari–Medgyei Gaz Metan
21.00 Concordia Chiajna–FC Viitorul

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!