Hirdetés

Bombameglepetés a női focibajnokságban: a csíkiak legyőzték a címvédőt

Nagy tettet vitték véghez
Fotó: FK Csíkszereda

Óriási meglepetés született a román női labdarúgó Szuperligában. Az FK Csíkszereda szombaton délután Gyulafehérváron legyűrte a címvédő kolozsváriakat, akik 11 éve uralják a pontvadászatot.

2023. szeptember 16., 15:09

Történelmi siker az FK Csíkszereda győzelme, hiszen a székelyföldi csapat minden eddigi mérkőzésén vereséget szenvedett a Kolozsvári U Olimpia együttesétől, amely ráadásul egy héttel ezelőtt a női labdarúgó BL-selejtezőben is az első helyen végzett csoportjában, és továbbjutott a selejtezők rájátszásos párharcára.

Hirdetés

Gyulafehérváron rendezték szombaton délután a Kolozsvár–Csíkszereda összecsapást, amely óriási harcot hozott. A találkozó első nagy gólhelyzetét a vendégek hagyták ki a 8. percben, amikor Magyarics tört kapura, a 16-oson belülről, ziccerben azonban a kapusba lőtte a labdát. A Balog Boglárka kapus és a Bartalis Barbara középhátvéd által vezérelt csíki védelem kitűnően zárt, a másik kapunál pedig az első 45 percben még volt két FK-helyzet: a 23. percben Tóbik Melánia lövését szögletre mentették, a 42. percben pedig Bartalis lövése kissé mellé ment.

•  Fotó: FK Csíkszereda Galéria

Fotó: FK Csíkszereda

Kiegyensúlyozott játékkal kezdődött a második játékrész, az 58. percben az FK megszerezte a vezetést. Egy jobb oldalról beívelt szögletrúgást Bartalis passzolt vissza a kapu elé, ahonnan a jól helyezkedő Tóbik mintegy 6 méterről a hálóba lőtte (0–1).

A folytatásban a házigazda kolozsváriak támadtak többet, a 71. percben Bălăceanu bombáját bravúrral védte Balog. A ráadásban egy kis szerencséje is volt a vendégeknek, előbb egy szabadrúgás a kapu fölé szállt, a 96. percben pedig Marcu szintén fölé fejelt.

Női labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 3. forduló:

Kolozsvári U Olimpia–FK Csíkszereda 0–1 (0–0).
Gólszerző: Tóbik Melánia (58. perc).
Játékvezetők: Alexandru Nicolae Șuvar, Adrian Răzvan Drăgan (mindketten Nagyszeben), Alexandru Turian (Zilah). Megfigyelő: Iosif Cosmin Chirilă (Gyulafehérvér).

Kolozsvári U Olimpia: Samantha Blazek – Florentina Iancu, Simona Sigheartău, Abiodun Famuditi, Andreea Pânzariu, Adina Giurgiu, Sonia Bumbar, Mikhail Johnson, Ioana Bălăceanu, Carmen Marcu, Adina Borodi. Cserejátékosok: Mara Bâtea, Bianca Brici, Delaney Lindhal, Varró Helga, Ana Filip, Bede Karina, Daiana Oneț. Stáb: Constantin Olariu (vezetőedző), David Damian (erőnléti edző), Carina Ciurean (kinetoterapeuta), Dan Bodocean (orvos).

FK Csíkszereda: Balog Boglárka – Balázs Csilla, Bartalis Barbara, Balázs Eszter, Haraszti Fanni, Szőke Eszter, Herczeg Andrea, Antal Anita, Mezőssy Melánia, Tóbik Melánia, Magyarics Zoé. Cserejátékosok: Tankó Réka, Albu Erika, Györgyicze Réka, Szentes Szabina, Mitri Rita, Nyéki Anna, Fülöp Boglárka, Abos Bianka, Péter Alexandra. Stáb: Kollár Péter (vezetőedző), Gál Ervin (másodedző), Ferencz Levente (kapusedző), Tőke Szilárd (erőnléti edző) és Antal Alexandra (gyúró).

{E}

Női labdarúgó Szuperliga, alapszakasz

A következő forduló (szeptember 30-október 1.) programja: Konstancai Farul–FK Csíkszereda, Marosvásárhelyi Ladies SE–Kolozsvári U, CSM Alexandria–Banat Girls és Besztercei Gloria–Temesvári Poli.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Tovább robog a női Szuperligában az FK Csíkszereda

Zsinórban hetedik bajnoki győzelmét aratta az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata, amely szombaton 5–0-ra verte a Kolozsvári U Olimpiát a Burus Csaba Sportparkban.

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Már hatos a győzelmi sorozat, Craiován is nyert az éllovas FK Csíkszereda

Fülöp Boglárka és Katona Flóra góljával 2–0-ra győzött az Universitatea Craiova otthonában az FK Csíkszereda. A 16 éves Heim Sárával felálló csíkiak sorozatban hatodik bajnoki sikerükkel megőrizték első helyüket a női Szuperligában.

Jövő nyáron női vébén szerepelhet Székelyföld válogatottja

A tervek szerint 2027. május 28. és június 5. között rendezik meg Angliában a CONIFA női világbajnokságát, amelyen a Székelyföld labdarúgó-válogatottja is pályára léphet. Wenczel Kristóffal a torna előkészületeiről és a szervezet jövőjéről beszélgettünk.

Herczeg bombája élre repítette az FK Csíkszeredát

Megnyerte a Besztercei Gloria elleni rangadót, és átvette a vezetést a női labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda. A szerdai találkozón Herczeg Andrea távoli lövése döntött, a csíkiak 2–1-es sikerrel tértek vissza a válogatott szünetből.

Hazai rangadón veheti át a vezetést az FK Csíkszereda a női Szuperligában

A bajnoki szünetet követően a visszavágó-sorozattal folytatódik a női labdarúgó Szuperliga. A második helyen álló FK Csíkszereda hazai pályán az éllovas Besztercei Gloriát fogadja, és győzelem esetén átveheti a vezetést a tabellán.

Kiütéses vereséggel intett búcsút a világbajnokságnak a romániai női fociválogatott (videóval)

A kétgólos hazai vereséget követően idegenben 6–0-ra kapott ki Norvégiától a romániai női labdarúgó-válogatott a brazíliai világbajnokság pótselejtezőjének rájátszásában, így biztosan nem juthat ki a jövő évi tornára.

Tisztes helytállás a világ élmezőnyéhez tartozó Norvégiával szemben

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a román női labdarúgó-válogatott Norvégiától a jövő évi, brazíliai világbajnokság selejtezőjének rájátszásában. Geréd Erika és Herczeg Andrea is játszott a meccsen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!