Az Antwerp idén először jutott be a felsőházi rájátszásba, amelyben a bajnokság legjobb hat csapata küzd a bajnoki címért és az európai kupaszereplést érő helyekért. Az alapszakaszgyőztes és a mezőny legjobbjának tartott Genk elleni hazai mérkőzésén korán, már a 4. percben vezetést szerzett Bölöni csapata.
Ez a találat elégnek bizonyult a győzelemhez,
hiszen a végéig az Antwerp a szokásos kemény védekező játékával megtartotta az eredményt.
Ennek a sikernek köszönhetően az Antwerp feljött a negyedik helyre – hátránya hét pont az éllovas Genk mögött – a felsőházi ranglistán, és
amennyiben megtartja ezt a pozícióját, indulhat az Európa Liga selejtezőjében.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
Továbbra is a keret módosításán dolgozik a Törökországban edzőtáborozó Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszéki alakulat csütörtökön délután Dorian Babunski érkezését jelentette be, aki az észak-macedón válogatottban is bemutatkozott.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!