Hirdetés

Bődületes bombával győzött Aradon a Sepsi OSK, életben tartotta felsőházi álmait

Nagyon fontos három pontot zsebelt be a Sepsi OSK. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Hatalmasat küzdött idegenben a háromszéki gárda, Valentin Suciu legénysége hétfőn este megverte az Aradi UTA együttesét és ezzel ideiglenesen két pontra megközelítette a Rapidot. A Sepsi OSK győztes gólja megkaphatja a forduló találata címet.

Sorsdöntő megmérettetés várt a piros-fehér mezes csapatra a labdarúgó Szuperliga 28. játéknapján, mindenképp három pontra volt szüksége ahhoz, hogy legyen továbbra is esélye a play-offba jutni. Ennek ellenére a meccs elején olyan volt a játék képe, mintha emberhátrányban lett volna a sepsiszentgyörgyi klub.

Hirdetés

Az első félórában többet volt a labda ugyan a vendégeknél, de egyetlen lövésük sem volt, szögletet sem tudtak kiharcolni. Ezzel szemben az UTA ez idő alatt kétszer is megdolgoztatta Niczulyt és kialakított egy ziccert. Gyakorlatilag a semmiből jött az első lehetőség, a 35. percben El Sawy találta el a kapufát.

Azonnal jött az újabb helyzet, egy bepasszolt labda éppen Haruț elé pattant, aki tökéletesen tekert a hosszúba, ezzel megszerezve a vezetést a vendégeknek (0–1).

Nem sokáig örülhetett az OSK, a második félidő elején büntetőt végezhetett el az aradi csapat, Ninaj volt szabálytan Harrisonnal szemben. Costache volt az ítéletvégrehajtó, magabiztosan lőtte a hálóba (1–1). Minden előjel nélkül újabb gól következett, egy beadás után az egyik védő rosszul vette át a játékszert, ami El Sawy elé pattant.

A fiatal szélső egyet tolt rajta, majd ballal bődületes bombát küldött a felsőbe, ezzel ismét a Sepsinél volt az előny (1–2).

Videó: Prima Sport

Jöhetett volna az újabb válasz, Costache járt közel a duplához, azonban próbálkozása célt tévesztett. A folytatásban mindkét csapat kapuja előtt akadt veszély, de igazán nagy ziccert egyik fél sem alakított ki, 2–1-re győzött a Sepsi OSK.

Ezzel a sikerrel a háromszéki gárda két pontra megközelítette a Rapid együttesét, amely hétfőn este a Konstancai Farul otthonában játszik.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 28. forduló:

Aradi UTA–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–2 (0–1),
gólszerzők: Costache (59. – büntetőből), illetve Haruț (37.), El Sawy (62.).
UTA: Iliev – Tsouka, Poulolo, Conte, Mabea – Danciu, Mihai, Hrezdac – Costache, Harrison, Omondi. Cserék: Gorcea – Benga, Cristea, Ghezali, Hodoșan, Matei, Trif, Tzionis, Zsóri. Vezetőedző: Mircea Rednic.
OSK: Niczuly – Haruț, Simic, Ninaj, Dumitrescu – Skorup, Mino – El Sawy, Neskovic, Ștefan – Coman. Cserék: Gyenge – Babunski, Debeljuh, Kallaku, Mailat, Nistor, Oroian, Sigér, Tamás. Vezetőedző: Valentin Suciu.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 28. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
28
14
10
4
42-24
52
2
Kolozsvári U Kolozsvári U
28
14
9
5
42-25
51
3
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
28
13
11
4
49-31
50
4
Universitatea Craiova U Craiova
28
13
10
5
44-27
49
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
28
11
12
5
37-26
45
6
Bukaresti Rapid Rapid
28
11
12
5
35-25
45
7
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
28
11
7
10
37-33
40
8
FC Hermannstadt Hermannstadt
28
10
8
10
33-38
38
9
Petrolul Ploiești Petrolul
28
8
13
7
28-28
37
10
Konstancai Farul Farul
28
8
10
10
28-36
34
11
Aradi UTA UTA
28
8
9
11
27-32
33
12
Galaci Oțelul Oțelul
28
6
11
11
21-29
29
13
Unirea Slobozia Slobozia
28
7
5
16
28-45
26
14
FC Botoșani Botoșani
28
5
10
13
24-37
25
15
Jászvásári Poli Jászvásár
28
6
7
15
25-44
25
16
Gloria Buzău Gloria
28
5
4
19
24-44
19
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Ez is érdekelheti

Megismételné a Farul elleni győzelmét az FK Csíkszereda

Hazai pályán folytatja a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszását a kiváló formában lévő FK Csíkszereda, amely a bennmaradásért zajló küzdelemben szombaton délután a Konstancai Farult fogadja.

A csapatok száma nem csökken, de átalakíthatják a rájátszást a Szuperligában

Túl sok mérkőzést játszanak a csapatok egy szezon folyamán a hazai labdarúgó élvonalban, ezért a bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) vizsgálja annak lehetőségét, hogy változtassanak a lebonyolításon.

Megtudtuk, mikor játszik az FK Csíkszereda a válogatott szünet után

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkészítette a Szuperliga rájátszásának harmadik fordulójának menetrendjét: az alsóházban az FK Csíkszereda a hétfői játéknapon látogat a Petrolul otthonába.

Eltiltotta a fegyelmi bizottság Ilyés Róbertet

Összeült a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága, szerdán több ügyben is döntést hozott: az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert kiállítását is elbírálták. A Bukaresti Rapid szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt súlyos büntetést kapott.

Felső és alsó határ – ennyi pont kellene az FK Csíkszeredának a biztos bennmaradáshoz

Kiválóan sikerült a rajt a kiesés elkerüléséért küzdő FK Csíkszeredának a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Megnéztük, hogy az utóbbi években hány pontra volt szükségük a csapatoknak az utolsó, biztos bennmaradást érő hely eléréséhez.

Megműtötték, még nem térhet vissza a Kolozsvári CFR sikeredzője

Hosszú hónapok óta egészségügyi problémákkal küszködik Dan Petrescu, aki a múlt héten sürgősségi műtéten esett át, így egyelőre nem térhet vissza az edzősködéshez.

Hazai meccsel vonul bajnoki szünetre az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Megjelent a labdarúgó Szuperliga és a 2. Liga rájátszásának eheti programja. A román válogatott vébéselejtezője miatti szünet előtt az FK Csíkszereda szombaton, a Sepsi OSK hétfő helyett vasárnap játszik majd.

Villámrajt az U–CFR összecsapáson, a hosszabbításban jött a csattanó (videóval)

A U nyerte a kolozsvári derbit, hazai környezetben legyűrte a CFR-t a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásának első fordulójában.

Bennmaradó helyen zárja az alsóház nyitófordulóját az FK Csíkszereda

Kedvezően alakult a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának első vasárnapi találkozója az FK Csíkszereda számára, amely a galaci győzelmének köszönhetően az első fordulót követően biztos bennmaradó helyen áll a tabellán.

Kedvezőtlen számok: mindössze két klub felelt meg az 5+6-os szabálynak a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga alapszakaszát követően a statisztikákból kiderült, hogy a 16 csapatos mezőnyből mindössze két klub felelt meg a Román Labdarúgó-szövetség által bevezetett 5+6-os szabálynak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!