Hirdetés

„Még sok mindent kell rendbe tennünk” – többet vár csapatától a Sepsi OSK edzője

Ovidiu Burcă: a szezon elején járunk, és a csapat még nem érte el azt a ritmust, amit szeretnék
Fotó: Tuchiluș Alex

A Sepsi OSK megszerezte első pontját idegenben a labdarúgó Szuperliga új idényében, miután 1–1-es döntetlent játszott a Vajdahunyadi Corvinul vendégeként. A háromszéki együttes vezetőedzője és csapatkapitánya egyaránt igazságosnak tartotta az eredményt.

2026. augusztus 02., 22:07

A harmadik fodulóban Aradon lejátszott vasárnapi találkozón a sepsiszentgyörgyiek az első félidőben ugyan hátrányba kerültek, de a csapatkapitány Cosmin Matei góljával alig két perccel később egyenlítettek. A mérkőzés második részében a piros-fehéreknek megvoltak a lehetőségeik a győztes találat megszerzésére is, ez azonban nem sikerült, így döntetlenre végeztek.

Kapcsolódó

Hirdetés

Ovidiu Burcă vezetőedző szerint az eredmény megfelelt a pályán látottaknak, ugyanakkor kiemelte, hogy csapata játékában még bőven van javítanivaló.

„Igazságos eredmény született. Mindig többet lehet kihozni egy mérkőzésből, mi is sokkal jobban futballozhattunk volna.

Túl sok könnyű labdát veszítettünk el, erre jobban oda kell figyelnünk. A héten ezen dolgozunk, és remélem, a támadójátékban is eredményesebbek leszünk”

– nyilatkozta Burcă a találkozót közvetítő tévétársaságoknak.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A szakvezető szerint a nagy meleg a játék ritmusára is rányomta a bélyegét, ennek ellenére élvezhető mérkőzést láthattak a nézők.

„Nagyon meleg volt, emiatt az iram is visszaesett. Florin Maxim és én is olyan edzők vagyunk, akik kezdeményező futballt szeretnének játszatni a csapatunkkal. Jó mérkőzés volt, de még sok mindent kell rendbe tennünk, hiszen a szezon elején járunk, és a csapat még nem érte el azt a ritmust, amit szeretnék” – fogalmazott.

A következő fordulóban az FCSB látogat Sepsiszentgyörgyre, Burcă azonban leszögezte, ellenféltől függetlenül nem változtat a játékfilozófiáján.

Mindig ugyanazzal a mentalitással lépünk pályára, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél. Nem fogjuk feladni a labdabirtoklásra épülő játékunkat”

– hangsúlyozta.

A csapatkapitány, Cosmin Matei szintén elégedetten értékelt az idegenbeli pontszerzést követően.

„Igazságos döntetlen volt. Idegenben minden pont értékes, ez mindenképpen pozitívum.

Megvolt a lehetőségünk arra is, hogy megszerezzük a második gólt. Jó úton járunk, de biztosan tudunk még ennél is jobban játszani”

– mondta a rutinos középpályás.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Matei szerint dicséret illeti a játékosokat és a szakmai stábot is azért, hogy a Sepsi OSK kezdeményező futballt játszik.

A bajnokság legnevesebb együttese, az FCSB elleni hazai összecsapás előtt pedig a szurkolóknak is üzent.

Különleges mérkőzés lesz a drukkerek számára. Szeretnénk örömet szerezni nekik, ezért várjuk őket minél nagyobb számban a stadionba”

– fogalmazott.

A Sepsi OSK három forduló után négy ponttal áll a Szuperliga tabelláján, a következő játéknapon pedig a címvédő FCSB ellen hazai közönség előtt folytatja szereplését.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!