Hirdetés

„Már látom az út végét” – Fejér Béla egyre közelebb a visszatéréshez

Fejér Béla gőzerővel készül, közeleg a visszatérése. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2026. február 17., 10:38

Hosszú hónapok óta dolgozik a visszatérésen a Sepsi OSK kapusa, Fejér Béla, aki nem sokkal a tavaly nyári hazaérkezése után súlyos térdsérülést szenvedett, és azóta a pálya széléről követi a csapat menetelését.

2026. február 17., 10:38

A háromszéki együttes kapusa a Székely Sportnak elmondta, jelenleg a rehabilitáció előrehaladott szakaszában jár, és napról napra közelebb kerül ahhoz, hogy ismét teljes értékű munkát végezzen.

„Most már egyre jobban érzem magam, hála a Jóistennek. Fokozatosan jövök közelebb a visszatéréshez. Pontos dátumot nem tudok mondani, és nem is szeretnék, mert ezt nem lehet előre megjósolni. Azt viszont érzem, hogy jó úton haladok” – fogalmazott Fejér Béla.

Kapcsolódó

A Sepsi OSK hálóőre szerint a felépülése nem maradt el a várakozásoktól, sőt, az utóbbi hetekben látványos előrelépést tett: már a pályán dolgozik a kapusedzővel, és fokozatosan növelik a terhelést.

Már egy ideje kint vagyok a pályán, külön program alapján készülök. Folyamatosan emeljük a terhelést, és eddig minden rendben van. Ha százalékban kellene mondanom, talán 70–80 körül lehetek, de ezt nehéz pontosan meghatározni”

– ismertette Fejér.

Hozzátette, természetes, hogy vannak jobb és nehezebb napok, de egy ilyen sérülés után ez a folyamat része.

„Van, amikor jobban érzem, és van, amikor kevésbé, de ez benne van. Lehet, hogy még jó ideig érezni fogom a bizonyos mozdulatoknál. A legfontosabb, hogy fájdalommentesen tudjak edzeni, és amikor visszatérek, valóban százszázalékos állapotban legyek.”

Hirdetés

A rehabilitáció mentális oldala is kihívást jelentett számára, főleg az első időszakban, amikor egyáltalán nem lehetett a csapat mellett. Most azonban, hogy ismét a pályán dolgozhat, másként látja a helyzetet.

„Amióta kint lehetek a pályán, még ha külön is edzek, sokkal könnyebb. Olyan, mintha még jobban fényesedne az út előttem. Már nagyon várom, hogy újra teljes értékű munkát végezhessek a csapattal” – mesélte a tapasztalt hálóőr.

Fejér Béla elismerte, a mérkőzések megélése kívülről továbbra sem egyszerű, de legalább a Sepsi OSK jó pozícióban van a feljutásért vívott harcban.

Edzéseken még könnyebb, de amikor meccs van, az nehezebb. Főleg úgy, hogy jó helyen állunk a tabellán. A legfontosabb, hogy visszajussunk az élvonalba, ez mindannyiunk célja”

– jelentette ki határozottan.

Kapusként a visszatérés sajátos helyzetet teremt, hiszen ezen a poszton nincs rotáció: egy hely van a pályán. Fejér Béla azonban hangsúlyozta, jelenleg nem a konkurenciával foglalkozik.

„A kapusposzt speciális, de most nem ezen gondolkodom. A cél az, hogy teljesen rendben legyek, és amikor megkapom a lehetőséget, a legjobb formámat tudjam nyújtani. Onnantól a mester dönt.”

A kapusok közötti rivalizálást ugyanakkor pozitív tényezőként értékeli. „Egészséges konkurencia van köztünk, és ez jót tesz mindenkinek. Ha húzzuk egymást, abból a csapat profitál.”

A rehabilitáció során az egyik fontos változás az volt, hogy már nem kell Brassóba utaznia kezelésekre, a munkát teljes egészében a klub szakmai stábjával végzi.

Most már itthon készülök az erőnléti edzővel és a kapusedzővel. Ez is mindenképp jó hír és segít abban, hogy egyre közelebbinek érezzem a visszatérésem.”

Arra a kérdésre, mit érez majd, amikor újra tétmeccsen állhat a kapuban, Fejér őszintén válaszolt.

„Biztos vagyok benne, hogy lesznek könnyek. Hosszú hónapok teltek el, és egy játékosnak talán ez a legnehezebb: amikor teljesen kiesik a körforgásból. De a legfontosabb, hogy jól térjek vissza, felkészülten, és amikor megadatik a lehetőség, a legjobb formámban védhessek. Mindig az a legfontosabb számomra, hogy a tudásommal a csapat hasznára legyek, ezúttal sincs másképp” – mondta el őszintén a háromszékiek kapusa.

Fejér Béla pályafutása során nem volt még példa ilyen hosszú kihagyásra – korábban csupán egy két-három hónapos bokasérülés hátráltatta. Bízik benne, hogy ez az időszak egyszeri fejezet marad a karrierjében, és hamarosan ismét a Sepsi OSK kapujában bizonyíthat.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Emelt fővel távozik az FK Csíkszereda éléről Ilyés Róbert

Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.

Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

A sportsajtóban Diószegi a sztár, a feljutás mellett Marius Ștefănescu visszatéréséről is cikkeznek

A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

Ignacio Heras maradna: az első osztályban akarok játszani ezzel a csapattal

Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.

Diószegi László: visszakaptam mindazt a csapattól, amit belefektettem

A Sepsi OSK egy rendkívül hosszú és kiélezett idény végén a Chindia elleni döntetlen után kiharcolta a visszajutást a Szuperligába, ezzel történelmet írt. A lefújást követően Diószegi László klubelnök és Hadnagy Attila sportigazgató boldogan értékelt.

Egy évet töltött a 2. Ligában, visszatért az élvonalba a Sepsi OSK (videóval)

Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.

Feljut vagy osztályozóra kényszerül a Sepsi OSK – élőben az utolsó forduló

Zárul a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszása. Egy időpontban rendezik a 10. forduló meccseit. Nyitott kérdés, hogy a Vajdahunyad mögött melyik csapat jut fel egyenes ágon a Szuperligába, illetve ki kényszerül osztályozóra.

Minden a Sepsi OSK mellett szól? Mutatjuk, mit jósolnak a számok a mindent eldöntő párharc előtt

Kilencven sorsdöntő perc vár a háromszéki klubra, amely szombaton a Chindia Târgoviște ellen játszik hazai pályán. Megnéztük, kik lehetnek a mérkőzés nyerőemberei, valamint a legfontosabb befolyásoló tényezők, illetve mit mondanak a statisztikák.

Diószegi László beszédet intézett a játékosokhoz a sorsdöntő mérkőzés előtt (videóval)

Az utolsó, mindent eldöntő mérkőzéséhez érkezett a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Liga play-offjában. A háromszéki klub hazai pályán biztosíthatja be visszajutását a Szuperligába, a klub tulajdonosa, Diószegi László pedig személyesen motiválta a játékosokat.

Kovács István vezeti a feljutási harc egyik csatáját a 2. Ligában

A Román Labdarúgó-szövetség játékvezetői bizottsága közzétette az utolsó forduló küldéseit. Románia legismertebb játékvezetője, Kovács István a labdarúgó 2. Liga rájátszásában kapott főszerepet. Tapasztalt játékvezető fújja a sípot a Sepsi OSK meccsén.

Magyari Szilárd megtalálta a helyét a CSM Slatinánál

A székelyföldi támadó az év elején igazolt a CSM Slatina együtteséhez, ahol hamar beilleszkedett és alapemberré vált. Magyari Szilárd és klubja sikeres tavaszi szezont zárt a labdarúgó 2. Liga alsóházában, a következő idényben szeretnének előrébb végezni.

Egy pont kell a Sepsi OSK-nak a Szuperligához

Az utolsó fordulóra maradt a döntés, hogy a bajnok Vajdahunyadi Corvinul mögött a Sepsi OSK vagy az FC Voluntari jut fel automatikusan a Szuperligába. Szombaton délben mindenre fény derül.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!