A zöld-fehérek öt barátságos összecsapást játszottak a felkészülési időszak alatt, ebből hármat megnyertek, egyszer döntetlent játszottak és mindössze a Sepsi OSK ellen szenvedtek vereséget. Az átigazolási szezonban már megszerezték Mats Knoester (védő), Rasmus Thelander (védő), Xavier Mercier (középpályás) és Adama Traoré (támadó) játékjogát.
A teljes keretet nézve csupán Oleksandr Zubkov játékára nem számíthat a Fradi vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov. Mivel a magyar élvonal csak július végén rajtol, így az FTC csak erre a párharcra kell összpontosítson, ezt követően lesz kellő idejük felkészülni a bajnokságra is.
Ezzel szemben a kazah Premier League még zajlik, ráadásul a Tobol ott is helyt kell álljon, mivel jelenleg csak a negyedik pozíciót foglalják el, de reális esélyük van az első helyet is elcsípni.
Náluk egyetlen játékos sem sérült, így a legerősebb kezdő is felállhat a Ferencváros ellen, mindössze Serges Deblé és Miljan Vukadinovic játéka kérdéses, akik három napja csatlakoztak a csapathoz, mindketten friss igazolások.
A kazah gárda tíz nap alatt négy összecsapást kell lejátsszon, ami ebben az időszakban rendkívül megterhelő lehet, így oda kell figyelniük a megfelelő fizikai állapotokra is.
A Tobol–Ferencváros párharc első felvonását szerda délután 17 órától játsszák, élőben követhető az M4 Sporton. A visszavágót július 13-án rendezik Budapesten.
Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!