Hirdetés

BL-selejtező: Ferencvárosi döntetlen Bakuban

Döntetlent ért el Bakuban a Ferencváros. Korábbi felvétel
Fotó: Facebook/Ferencvárosi Torna Club

MTI
2022. augusztus 03., 21:06

A Ferencváros 1–1-es döntetlent játszott a Qarabag vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első, szerdai mérkőzésén.

MTI
2022. augusztus 03., 21:06

Az első percekben inkább a hazai csapat irányította a játékot, de helyzetig nem jutott el, míg a Ferencvárosnak a támadásépítése is akadozott. Ennek ellenére a zöld-fehérek jutottak előnyhöz, mert az első szögletük után kialakuló kavarodás végén, negyedik próbálkozásra Boli a kapuba fejelte a labdát.

A vezetés után is többnyire mezőnyjátékkal telt az idő, mígnem az azeri bajnok szintén egy rögzített szituációból egyenlített, mivel Ozobic szabadrúgását rossz helyre ütötte ki Dibusz, a kipattanót pedig Owusu értékesítette. A szünet előtt majdnem előnybe is került a Qarabag, de a videobíró les miatt érvénytelenítette a találatát.

Hirdetés

A folytatásban is a Qarabag futballozott fölényben a kifejezetten jó iramú mérkőzésen, de a Ferencváros hátsó alakzata többször önfeláldozóan védekezve állta a sarat, az azeri támadók így nem tudták átjátszani. Amikor a játékrész derekán kiszabadult a szorításból a magyar bajnok, akkor rögtön nagy helyzete volt, de a visszazáró Musztafazada a gólvonal előtt tisztázott. Ez azonban csak fellángolás volt, mert alapvetően a lefújásig a Qarabag támadott, viszont fölénye két nagyobb helyzetet leszámítva mindvégig meddőnek bizonyult, így a párharc döntetlenről indulva folytatódik.

A visszavágót jövő kedden rendezik a Groupama Arénában. A párharc győztesének következő ellenfele a moldovai Sheriff Tiraspol vagy a cseh Viktoria Plzen lesz a BL-selejtező negyedik fordulójában, amelynek mérkőzéseit augusztus 18-án, illetve 25-én rendezik. A párharc vesztese az Európa-ligában folytathatja nemzetközi kupaszereplését: az ír Shamrock Rovers, valamint az északmacedón Skupi összecsapás győztesével találkozik.

 

Bajnokok Ligája, selejtező, 3. forduló, első mérkőzés:

Qarabag–Ferencváros 1–1 (1–1)
gólszerzők: Owusu (34.), illetve Boli (18.)
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Az FTC a Celtic otthonában is folytatta európai menetelését

Remekül kezdte a labdarúgó Európa-liga alapszakaszát a Ferencváros, amely csütörtök este 3–1-re győzött a Celtic otthonában. A zöld-fehérek kilenc nemzetközi mérkőzés után továbbra is veretlenek az idényben.

A BL mintájára alakítják át a Nemzetek Ligáját és a selejtezőket

Jelentősen megváltozik 2028 után az európai válogatott labdarúgás rendszere. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligájában már alkalmazott modellhez hasonló lebonyolítást vezet be a Nemzetek Ligájában, valamint az Eb- és vb-selejtezőkben is.

Öt újonc kapott meghívót, keretet hirdetett Marco Rossi

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 26 fős névsort, amelyben megtalálható a kapus Gundel-Takács Bence, a védő Doktorics Áron és Várkonyi Bence, valamint a csatár Jurek Gábor és Szalai József.

Újabb európai kupadöntőknek ad otthont a magyar és a román főváros

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kijelölte a következő évek nemzetközi kupadöntőinek helyszíneit: az Európa Ligában 2028-ban Bukarestben, a Konferencia Ligában 2029-ben Budapesten avatnak győztest.

Két székelyföldi kötődésű játékos az U18-as válogatottban

Két székelyföldi kötődésű labdarúgó kapott meghívót a román U18-as válogatott össztartására. Mircea Diaconescu szövetségi kapitány 21 játékost nevezett a keretbe, köztük az FK Csíkszereda támadóját, Darius Botát és a székelyudvarhelyi Bencze Lórándot.

Marius Corbu gólját választották a legszebbnek a Ferencvárosnál (videóval)

A zöld-fehérek szurkolói Marius Corbu gólját választották a legszebbnek augusztusban. A Ferencváros csángó származású támadó középpályása a Trabzonspor elleni találatával érdemelte ki az elismerést.

Mutatjuk a román válogatott játékos bődületes szabadrúgásgólját a BL-ben (videóval)

Szenzációs gólt lőtt szabadrúgásból az AEK Athén színeiben játszó Răzvan Marin a LASK Linz ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján. Videón mutatjuk a találatot.

Kirakták a török klubtól a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányát

Mindössze három mérkőzés jutott Florin Ștefannak a török élvonalban, miután a Gaziantep hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányával.

Remek formája meghozta az eredményt, Marius Corbu bekerült a román válogatott bő keretébe

Gheorghe Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott következő négy mérkőzésére szóló bővített keretét, amelyben Marius Corbu is helyet kapott. A Ferencváros középpályása ezzel minden eddiginél közelebb került a felnőtt szintű bemutatkozáshoz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!