Pénteken a labdarúgó 3. Liga 5. csoportjában az FK Csíkszereda a Marosvásárhelyi MSE otthonában lép pályára. Mindkét együttesnek nagyon fontos párharc: a házigazdák a kiesés ellen harcolnak, a vendégek pedig a csoportelsőségüket szeretnék megerősíteni.
„Győzni szeretnénk Marosvásárhelyen, a három pontért utazunk. Be szeretnénk bizonyítani, hogy a múlt fordulóban elszenvedett hazai verség csak félrelépés volt, akkor egy rossz napot fogtunk ki. Meg szeretnénk mutatni, hogy sokkal többre vagyunk képesek” – mondta el az elutazás előtt Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
A szakembertől megtudtuk, hogy Hodgyai László és Csűrös Attila nem épült fel sérüléséből, de a többi, az utóbbi időben sérüléssel küszködő csíki játékos szerepeltetéséről is csak a mérkőzés előtt hoznak döntést, a csapat orvosával konzultálva.
Az MSE edzője, Fehér Csaba úgy nyilatkozott, tisztában vannak azzal, hogy a mezőny legerősebb csapatával találkoznak, szeretnék a legtöbbet kihozni ebből a mérkőzésből.
– közölte a szakvezető. Hozzátette, a játékosai felkészültek, azonban a napi forma dönt arról, hogy milyen eredményt tudnak elérni.
Pénteken: Marosvásárhelyi SE–FK Csíkszereda, Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Cetate, Besztercei Gloria–Tordai Arieșul, Dési Unirea–Szászrégeni Avântul és Kolozsvári CFR II. csapata–Szászhermáni FC. Szombaton: Nagybányai Minaur–Kolozsvári Sănătatea, Radnóti SK–Tasnádi Unirea és Lénárdfalvi AFC Comunal–Medgyesi Gaz Metan II. csapata. Egységes kezdési időpont: 15 óra.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!