A kezdés után a Kisvárda ragadta magához az irányítást, de a kapura nem jelentett komoly veszélyt. A házigazda MTK a 32. percben a korábban Kisvárdán játszott Gheorghe Grozav remek lapos átlövésével váratlanul szerzett vezetést. A román támadó az előző fordulóban is eredményes volt, akkor találata három pontot ért a Honvéd ellen.
Ezután továbbra is jobbára védekezni kényszerült ugyan a budapesti csapat, de két veszélyes akciót befejezésig vitt. A vendégek játéka és lelkesedése nem tört meg hátrányban, de a legígéretesebb akciók les miatt akadtak meg.
A szünet után támadásban maradt a Kisvárda, amely szélről beívelt labdákkal próbált meg veszélyeztetni, a 69. percben pedig szabadrúgás utáni fejessel egyenlített is. A 75. percben a nagy kedvvel beszálló kisvárdai nevelésű debütáns, Czérna harcolt ki szabadrúgást, Matheus Leoni beadását pedig ezúttal Mesanovic fejelte a hazai kapuba.
A hátralévő időben egyenrangú partnerek csatáztak egymással a mezőnyben, az addig rendkívül passzív MTK akart, csak már nem tudott veszélyes hajrát kivágni, így elmaradt a hazai egyenlítés.
A Kisvárda a szezonban a címvédő Ferencvárost és az újonc Gyirmótot is 2-1-re győzte le, míg az MTK vendégeként továbbra is veretlen tétmérkőzésen.
Labdarúgó OTP Bank Liga, 3. forduló:
MTK Budapest-Kisvárda Master Good 1-2 (1-0)
gólszerzők: Grozav (32.), illetve Hej (69.), Mesanovic (75.)
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!