Hirdetés

Bergodi: megijedtünk a gólunk után, végül megérdemelten nyertünk

Fotó: Pinti Attila

2022. március 01., 21:47

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 3–1-re megnyerte a Bukaresti Dinamo elleni kedd esti kiszállását az 1. Liga hétközi, 29. fordulójában. Cristiano Bergodi vezetőedző szerint csapata megijedt a vezető gól után, de aztán sikerült helyre tenni a dolgokat.

2022. március 01., 21:47

„Fontos győzelem ez számunkra, mert a Dinamo felívelő pályán volt. Jól játszottunk, szeretnék gratulálni a fiúknak. Az utóbbi időben nem volt jó a teljesítményünk, és az eredmények sem voltak megfelelőek, de most sikerült nyernünk.

Az első félidőben a gólszerzés után visszavonultunk, megijedtünk. Féltünk, hogy ne kapjunk gólt, de ez aztán mégis megtörtént. A második félidőben helyre tettük a dolgokat, és megérdemeltük a győzelmet”

– nyilatkozta a mérkőzés után Cristiano Bergodi, a Sepsi OSK vezetőedzője.

Hozzátette, úgy gondolja, hogy megvan a csapatuk ahhoz, hogy nagyon jól meneteljenek az alsóházi rájátszásban.

Hirdetés

Nem tört el Niczuly ujja

A szakvezető Niczuly Roland – akinek az első félidő végén kimozdult az ujja a helyéről és le kellett cserélni – állapotáról elmondta, hogy most már jobban van, az orvosok visszatették a helyére a sérült ujját, ami mint később kiderült, nem volt eltörve.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Székelyhon

Többen is a Transalpinán meghalt magyarországi motoros segítségére siettek

Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Leköpték Magyar Pétert, a kormányfő üzent a „fideszes lámának”

Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Kétgólos hátrányból mentett pontot az UTA, tíz emberrel nyert az FC Argeș (videóval)

Két mérkőzéssel indult pénteken a labdarúgó Szuperliga második fordulója. Az Aradi UTA kétgólos hátrányból mentett pontot a Galaci Oțelul ellen, míg az FC Argeș emberhátrányban is megőrizte minimális előnyét a Petrolul Ploiești ellen.

Kolozsvári CFR: az elnök lemondott, a labdarúgók jogi lépéseket tettek

Valószínűleg senki nem tudja megállapítani, hogy a Kolozsvári CFR tulajdonosa mikor mond igazat. Az elmúlt években a klubot a román sportsajtó többször a csőd szélén látta: számtalanszor megírták, hogy bajban van, nincs elég pénze.

Diószegi László: nem zárjuk be holnap a klubot, de segítség nélkül nem tudjuk garantálni a jövőt

A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.

Szondy Zoltán: nem vagyunk világvége hangulatban a támogatások elmaradása miatt

A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.

Csak egy nap lehet jegyet venni az FK Csíkszereda–FCSB meccsre

A bajnokság egyik legerősebb együttesét fogadja az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es szezonjának első hazai mérkőzésén. Az FCSB elleni vasárnapi találkozóra csak pénteken lehet jegyet vásárolni.

Húsz éve nem látott gyenge rajt a vendégcsapatoktól a Szuperligában

A hazai együttesek szinte tökéletesen kihasználták a pályaelőnyt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulójában. A nyolc mérkőzésből hetet megnyertek, miközben a vendégeknek mindössze egy döntetlen jutott.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Ovidiu Burcă: senkit sem akarok hibáztatni, de túl könnyen kerültünk emberhátrányba

Ovidiu Burcă szerint az emberhátrány teljesen átírta a Rapid elleni mérkőzést. A Sepsi OSK vezetőedzője nem keresett kifogásokat, míg Alin Dobrosavlevici elismerte, hogy hibája alapjaiban befolyásolta a találkozó végkimenetelét.

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!