Pár héttel ezelőtt, augusztus közepén Kovács István hatalmasat hibázott a Levszki Szófia–Hamrun Spartans találkozón a labdarúgó Konferencia Ligában, aminek következtében a Levszki panaszt nyújtott be az UEFA-nál. Hivatalos közleményt nem adott ki az Európai Labdarúgó‑szövetség ezzel kapcsolatban, vélhetően nem kapott büntetést Kovács István, és végül a mérkőzést sem játszották újra.
A Dinamo Zagreb és a Chelsea összecsapása a Bajnokok Ligája E csoportjában kedden 19 óra 45 perctől kezdődik, a Digi Sport 1, a Prima Sport 1 és az Orange Sport 2 is élőben közvetíti. A rutinos sípmester munkáját Florin Marinescu és Ovidiu Artene segíti, míg a negyedik bíró Andrei Chivulete lesz. A VAR (videóbíró) szobában az olasz Paolo Valeri tevékenykedik majd, Ovidiu Haţegan lesz az asszisztense.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!