A 25 éves, budapesti születésű támadó egy évre szóló szerződést írt alá, és már Csíkszeredában tartózkodik. Legutóbb a magyar labdarúgó-bajnokságban szereplő Paksi FC játékosa volt.
Az elmúlt idényben kilenc alkalommal volt nevezve NB1-es bajnoki mérkőzésre, kétszer lépett pályára, és az Újpest FC ellen gólt is rúgott.
Bor Dávid a magyar bajnokságban 2014. június 1-jén, a Ferencváros ellen mutatkozott be, első gólját az élvonalban a Lombard Pápa ellen 3–0-ra megnyert találkozón szerezte. 2016 tavaszán Paksról az NB II-es Balmazújvároshoz került kölcsönben, majd játszott a Dorog FC, a Soproni VSE és a Soroksár csapatában is.
Azon labdarúgók közé tartozik, akik a megyei másodosztálytól kezdve az élvonalig gólt szereztek.
Az NB II-ben közel száz alkalommal lépett pályára. 2017 májusában egy edzésen koponyaalapi törést szenvedett, így hosszabb kihagyás várt rá.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Jogosítvány nélküli vezetésen érték Paul Pintea szociáldemokrata párti (PSD) szenátort a rendőrök Zilahon pénteken este.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!