Hirdetés

Belgiumban már döntöttek, lezárták a futballbajnokságot

A kék-fekete mezes Bruges szerezte meg a bajnoki címet, Bölöni Antwerpje a negyedik lett. Archív
Fotó: Facebook/Club Brugge

2020. április 02., 22:09

A koronavírus-járvány elhúzódása miatt az európai labdarúgó-bajnokságok közül elsőként Belgiumban lezártnak tekintik a 2019–2020-as élvonalbeli idényt.

2020. április 02., 22:09

A rendhagyó döntést csütörtökön hozták meg az élvonalbeli bajnokságot, a Jupiler Pro League-et szervező liga vezetői. A szezon lezárását még a belga labdarúgó-szövetségnek is jóvá kell hagynia, azonban sajtóhírek szerint ez a határozat már végleges.

A márciusban felfüggesztett bajnokságból 29 fordulót játszottak le, még csak egy játéknap volt hátra az alapszakaszból, és következett volna a rájátszás. Ez viszont már elmarad, és a jelenlegi állás lesz a végeredmény: eszerint a fölényes, 15 pontos előnnyel rendelkező FC Bruges szerezte meg a bajnoki címet, ezüstérmes a Gent, harmadik a Charleroi, míg Bölöni László csapata, az Antwerp a negyedik lett.

Hirdetés

Abban is megegyeztek, hogy a tizenhat csapatos pontvadászatban idén nem lesz kieső, sőt megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy a következő szezon tizennyolc együttessel kezdődjön. Ebben az idényben azonban még egy lényeges döntés hátramaradt, mégpedig az, hogy mi lesz a Belga Kupa döntőjének sorsa, amelyben az immár bajnok Bruges és az Antwerp kellene találkozzon.

Az európai bajnokságok közül tehát elsőként Belgiumban lezárták az idényt, a legtöbb ligát egyelőre felfüggesztették, a tagszövetségek pedig várakozó állásponton vannak, több forgatókönyvvel készülnek, és kivárnak a végső döntéssel. A legtöbben a bajnokságok folytatását helyezik előtérbe, hiszen tudatában vannak annak, hogy a szezon hátralévő részének törlésével rengeteg pénztől esnek el, mint a mérkőzések televíziós közvetítési jogaiból származó összegek, ez pedig nagyon nehéz helyzetbe hozná a klubokat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Kiderült, hol játssza hazai meccseit a Corvinul: hosszú utak várnak a Sepsi OSK-ra és az FK-ra

Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.

Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Gólgazdag elődöntők a Hargita megyei Román Kupában

Fordulatos és gólokban gazdag mérkőzéseket hoztak a labdarúgó Román Kupa Hargita megyei elődöntői: a Székelykeresztúri Egyesülés és a Csíkszentsimoni KSK jutott be a fináléba.

Kettős vereséggel búcsúzott az FK Csíkszereda a női Román Kupától

A csíki lányok a visszavágón is többet birtokolták a labdát és mezőnyfölényben futballoztak, de a Kolozsvári U Olimpia újabb győzelmével bejutott a női labdarúgó Román Kupa döntőjébe.

Székely segítőjével érkezhet az FK Csíkszereda új vezetőedzője

Kecskemét után Csíkszeredában alkothat nagyot a Szabó István–Kerekes Barna edzőpáros. A magyar élvonal korábbi sikerkovácsai Székelyföldön folytathatják pályafutásukat, a tárgyalások az utolsó fázisban tartanak.

Bukovinai szezonzáró: királycsinálók lesznek a háromszéki csapatok a 3. Ligában

A háromszéki csapatok döntenek az 1-es csoport egyenes ágú feljutójáról a 3. Liga utolsó fordulójában, a Sepsi OSK II. a listavezető Cetatea Suceava, míg a Kézdivásárhelyi SE a második helyen álló Șoimii Gura Humorului vendégeként zárja a pontvadászatot.

Feljutott a Corvinullal, válaszút előtt Kilyén Szabolcs

A bajnoki címet szerző csapat tagja volt a szovátai származású labdarúgó a másodosztályban, viszont nagyon kevés lehetőséget kapott. A feljutás után Kilyén Szabolcs maradna a Vajdahunyadi Corvinulnál az élvonalban is, de mérlegelnie kell.

Négy csapat, két kiadó hely: máris ismert az osztályozók időpontja a Szuperligában

Kedden kisorsolták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) bukaresti székházában a Szuperligában maradásért, illetve feljutásért zajló osztályozók menetrendjét. A párosítások már korábban eldőltek, most viszont a pontos program is hivatalossá vált.

Visszavonul a Kolozsvári CFR legendája

A Kolozsvári CFR 40 éves középpályása bejelentette, hogy az FC Argeș elleni pénteki bajnoki lesz pályafutása utolsó mérkőzése. A klub legendája a szurkolóktól is elköszönt, és telt ház előtt búcsúzna el.

Kiderült, hol játssza hazai meccseit a Corvinul: hosszú utak várnak a Sepsi OSK-ra és az FK-ra

Hivatalos közleményben jelentette be a labdarúgó 2. Liga bajnoka, a Vajdahunyadi Corvinul, hogy hol rendezi hazai mérkőzéseit a Szuperliga következő idényében. A döntés a székelyföldi klubokat is érinti, hiszen rájuk így hosszabb kiszállások várnak.

Gólokban és kiállításokban nem volt hiány az Udvarhely körzetiben

Potyogtak a találatok mindenhol, gólzáporos találkozókat játszottak a csapatok. Öt piros lapot mutattak fel a játékvezetők a legutóbbi játéknapon az Udvarhely körzeti focibajnokságban.

Magabiztosan nyert az éllovas Piliske, bajnokot avattak a 6. Ligában

A Tusnádi Piliske magabiztos hazai sikerrel erősítette meg vezető helyét a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, miközben a Szépvízi MÜ és a Gyimesbükki SE is fontos idegenbeli győzelmet aratott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!