Újabb kemény vetélytárssal csap össze a sepsiszentgyörgyi gárda, amely az előző két meccsén döntetlent játszott a két fővárosi csapat, a Dinamo és a Rapid ellen. Az U Craiova a Sepsi OSK-hoz hasonlóan két győzelemmel és két pontosztozkodással kezdte a szezont, így egyaránt nyolc pontot gyűjtöttek az élmezőnyben. Hárommal vannak lemaradva az első helyen álló Galaci Oțelultól, így
a Sepsi OSK győzelem esetén pontszámban utolérheti és amennyiben két góllal nyer, meg is előzheti az éllovast.
„Nagyon erős az ellenfél, az utolsó mérkőzésünk ellenük nem volt túl sikeres számunkra (az előző szezon felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában 3–2-re kaptak ki idegenben a Craiovától – szerk. megj.), így főleg hazai pályán jobb eredményt akarunk elérni.
– nyilatkozta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Bernd Storck, a Sepsi OSK vezetőedzője.
A német szakember az ellenfélről megjegyezte, hogy meccsenként kevés, egy-két változás van a kezdőjében, a játékosaik jól ismerik egymást. Kiemelte Alexandru Mitrițăt, aki képes eldönteni a mérkőzést, őt mindenképpen meg kell állítaniuk, úgy gondolja ez lesz a kulcs.
– tette hozzá Storck.
A két csapat közötti legutóbbi négy mérkőzést mind az U Craiova nyerte,
azaz az előző szezonban minden alkalommal legyőzte a Sepsi OSK-t: az alapszakaszban otthon 2–1-re, idegenben 3–1-re, míg a felsőházi rájátszásban vendégként ugyancsak 3–1-re, hazai pályán 3–2-re diadalmaskodott.
A Sepsi OSK–U Craiova találkozó vasárnap 19 órától kezdődik, amelyet Radu Petrescu vezet majd, és élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 televíziós csatorna.
| 2024. 08. 09. 21:00 | FCSB FCSB | Konstancai Farul Farul | 3-2 |
| 2024. 08. 10. 17:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | FC Botoșani Botoșani | 2-1 |
| 2024. 08. 10. 19:00 | Aradi UTA UTA | Galaci Oțelul Oțelul | 1-1 |
| 2024. 08. 10. 22:00 | Gloria Buzău Gloria | Bukaresti Rapid Rapid | 1-1 |
| 2024. 08. 11. 19:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Universitatea Craiova U Craiova | 1-2 |
| 2024. 08. 11. 22:00 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Unirea Slobozia Slobozia | 3-0 |
| 2024. 08. 12. 19:00 | Petrolul Ploiești Petrolul | Kolozsvári U Kolozsvári U | 0-0 |
| 2024. 08. 12. 22:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Bukaresti Dinamo Dinamo | 2-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Universitatea Craiova U Craiova | 5 | 3 | 2 | 0 | 8-3 | 11 |
2 | Galaci Oțelul Oțelul | 5 | 3 | 2 | 0 | 7-3 | 11 |
3 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 5 | 2 | 3 | 0 | 7-4 | 9 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 5 | 2 | 2 | 1 | 13-8 | 8 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 5 | 2 | 2 | 1 | 7-6 | 8 |
6 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 5 | 2 | 1 | 2 | 10-9 | 7 |
7 | Aradi UTA UTA | 5 | 1 | 3 | 1 | 5-6 | 6 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 5 | 1 | 3 | 1 | 2-4 | 6 |
9 | FCSB FCSB | 4 | 1 | 2 | 1 | 6-7 | 5 |
10 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 5 | 1 | 2 | 2 | 4-6 | 5 |
11 | Gloria Buzău Gloria | 5 | 1 | 2 | 2 | 5-8 | 5 |
12 | Unirea Slobozia Slobozia | 5 | 1 | 2 | 2 | 4-7 | 5 |
13 | Bukaresti Rapid Rapid | 5 | 0 | 4 | 1 | 6-7 | 4 |
14 | Konstancai Farul Farul | 5 | 1 | 1 | 3 | 4-5 | 4 |
15 | Jászvásári Poli Jászvásár | 5 | 1 | 1 | 3 | 4-7 | 4 |
16 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 1 | 0 | 3 | 4-6 | 3 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!