Hirdetés

„Csak a győzelem elfogadható” – idei hibátlan hazai mérlegét védené az FK Csíkszereda

Bizakodva várja a hétfői megmérettetést Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője
Fotó: Borbély Fanni

Három mérkőzés maradt hátra a labdarúgó Szuperliga alapszakaszából az FK Csíkszeredának. Ilyés Róbert együttese hétfőn hazai pályán fogadja az FC Hermannstadtot, célja pedig egyértelmű: folytatni a jó sorozatot, és begyűjteni a három pontot.

2026. február 21., 15:27

Remekül kezdte az idei naptári évet a Hargita megyei alakulat: hét tétmérkőzéséből négyet megnyert és hármat elveszített, az élvonalban jelenleg a 13. helyet foglalja el, biztonságos távolságra az egyenes kiesést jelentő pozícióktól. Bár a felsőház már nem elérhető, az alapszakasz hajrája így is komoly téttel bír, hiszen a play-outban feleződnek a pontok, ráadásul pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények is döntő szerepet játszhatnak.

Ilyés Róbert legénysége hétfőn 17 órától saját közönsége előtt lép pályára az utolsó előtti helyen álló FC Hermannstadt ellen. A Kolozsvári U-val szembeni mérkőzést követően lezárult egy sűrű időszak, a játékosok néhány nap pihenőt kaptak, mielőtt megkezdték a felkészülést a nagyszebeniek elleni találkozóra.

Hirdetés

A vezetőedző szerint szükség is volt a regenerációra. Mint fogalmazott, rövid idő alatt sok mérkőzést játszott a csapat, jelentős utazások terhelték a keretet, ám most már teljes mértékben a hétfői összecsapásra koncentrálnak. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetekben voltak pozitív és kevésbé sikeres eredmények is, de ezek már a múlt részét képezik.

„Ez már a múlt, előre tekintünk. Idegenben legyőztük a Hermannstadtot, most pedig az alapszakasz végéhez közeledve minden pont számít.

Mindkét csapat számára rendkívül fontos mérkőzés lesz. Nekünk ki kell használnunk a hazai pálya előnyét. Csak a győzelem elfogadható”

– emelte ki Ilyés Róbert.

A szakember arra is emlékeztetett, hogy a play-out során feleződnek a pontok, így rendkívül szoros lehet majd az állás, ezért minden találkozón maximális teljesítményre lesz szükség.

A télen érkezett svéd középpályás, Wilhelm Loeper pozitívan értékelte eddigi csíkszeredai tapasztalatait.

Elmondása szerint jól érzi magát a csapatnál, élvezi a közös munkát, és kedvező benyomásokat szerzett a román élvonalról.

Meglátása szerint a Szuperligában több az egyénileg erős, technikás játékos, ugyanakkor a fizikai szint hasonló a svéd bajnoksághoz.

A hétfői mérkőzéssel kapcsolatban kiemelte: fontos találkozó vár rájuk, jó teljesítményt szeretnének nyújtani, sok energiával és felszabadult játékkal lépnének pályára, hogy kemény ellenfélnek bizonyuljanak a nagyszebeniek számára.

Veres Szilárd szintén hangsúlyozta a találkozó jelentőségét. Szerinte nehéz mérkőzésre van kilátás, hiszen idegenben sem volt egyszerű dolguk a Hermannstadt ellen. A középpályás kiemelte, hogy az edzéseken százszázalékos munkát végeztek, és bízik abban, hogy saját közönségük előtt sikerül itthon tartani a pontokat.

Az idei naptári évben két hazai mérkőzésből kettőt megnyertünk. Az évek során is jellemző volt, hogy otthon erősebbek vagyunk. Most is fontos lenne, hogy három a háromból legyen, bízom benne, hogy sikerül”

– fogalmazott Veres Szilárd.

Az elmúlt öt forduló eredményei alapján a teljes mezőnyben csupán a Bukaresti Metaloglobus teljesít gyengébben a Hermannstadtnál, ugyanakkor a nagyszebeni alakulat idegenben veszélyesebb: eddigi 17 pontjából tízet vendégként szerzett, többet, mint hazai pályán (7).

A Hargita megyei klub ezzel szemben stabil teljesítményt nyújt saját közönsége előtt. Eddigi hazai mérlege négy győzelem, hat döntetlen és három vereség, ráadásul legutóbbi két otthoni találkozóján gólt sem kapott.

Az FK Csíkszereda–FC Hermannstadt mérkőzést hétfőn 17 órától rendezik, a találkozót élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 tévécsatorna.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 28. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Universitatea Craiova U Craiova
28
16
8
4
50-25
56
2
Bukaresti Dinamo Dinamo
28
14
10
4
42-25
52
3
Bukaresti Rapid Rapid
28
15
7
6
44-28
52
4
Kolozsvári U Kolozsvári U
28
14
6
8
41-26
48
5
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
28
13
8
7
45-39
47
6
FC Argeș Pitești FC Argeș
28
14
4
10
36-28
46
7
FCSB FCSB
28
12
7
9
43-35
43
8
FC Botoșani Botoșani
28
11
9
8
36-25
42
9
Aradi UTA UTA
28
11
9
8
35-38
42
10
Galaci Oțelul Oțelul
28
11
8
9
39-26
41
11
Konstancai Farul Farul
28
10
7
11
38-34
37
12
Petrolul Ploiești Petrolul
28
6
10
12
22-30
28
13
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
28
7
7
14
28-57
28
14
Unirea Slobozia Slobozia
28
7
3
18
26-44
24
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
28
3
8
17
24-49
17
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
28
2
5
21
22-62
11
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Ez is érdekelheti

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

Nicolae Păun: máskor mi domináltunk és nem tudtunk nyerni, most fordult a kocka

Korábban hiába futballoztak fölényben, elmaradt a győzelem, ezúttal viszont gyengébb teljesítménnyel is begyűjtötték a három pontot. A Sepsi OSK-nál kiemelték a három pont fontosságát, illetve azt is, hogy eredményes volt az ellenfél játékának kielemzése.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Szabó István: nem az én sorsomról van szó, a lényeg, hogy a csapat az élvonalban maradjon

Újabb vereséget szenvedett az FK Csíkszereda a Szuperligában, szombaton hazai pályán 3–2-re kapott ki a Kolozsvári CFR-től. Szabó István vezetőedző a védekezésben elkövetett hibákat kifogásolta, míg Eduard Pap szerint nincs kellő önbizalmuk.

Kétszer kiegyenlített, a harmadik kolozsvári találatra már nem tudott válaszolni az FK Csíkszereda (videóval)

Tovább tart az FK Csíkszereda nyeretlenségi sorozata a labdarúgó Szuperliga idei szezonjában, miután a Kolozsvári CFR ellen kétszer ugyan egyenlített, de végül pont nélkül maradt a hetedik forduló szombat délutáni mérkőzésén.

Jó a veretlenségi sorozat, nyerni utazott el Pitești-re a Sepsi OSK

Az első játéknap óta nem talált legyőzőre a Sepsi OSK, mégis van hiányérzet a háromszékieknél, hiszen az elmúlt öt bajnokijukból négy döntetlennel ért véget. Szombaton az FC Argeș otthonában törnék meg a sorozatot, Ovidiu Burcă szerint készen állnak erre.

Döntetlenje és veresége már van hazai pályán, a Kolozsvári CFR ellen a győzelmet is megszerezné az FK Csíkszereda

Hazai pályán szerezné meg első győzelmét a Szuperligában az FK Csíkszereda, amely a Kolozsvári CFR-t fogadja a hetedik fordulóban. Szabó István vezetőedző a szurkolók támogatásában bízik, Eppel Márton és Horváth Artúr bizakodva várja az összecsapást.

Folytatódik a sérüléshullám a Sepsi OSK-nál, két szélső is kidőlt a háromszékieknél

Rossz híreket közölt a Sepsi OSK csapatorvosa, Gheorghe Popa Dimitri Oberlin és Funsho Bamgboye állapotával kapcsolatban. Mindkét játékos ugyanazon a testrészen sérült meg, egyiküknél azonban legalább nem történt izomszakadás.

A magyar bajnok megvette az FK Csíkszereda fiatal alapemberét

Az FK Csíkszereda megállapodott a Győri ETO-val Bödő Efraim Zoltán szerződtetéséről, így a saját nevelésű fiatal középpályás a magyar bajnoki címvédőnél folytatja – az átigazolást Szondy Zoltán klubelnök megerősítette a Székely Sportnak.

Fővárosi uralom a Szuperligában, a székelyföldiek a mezőny második felében

Tizenegy év után ismét a Bukaresti Dinamo vezeti a labdarúgó Szuperligát, ráadásul kisajátították a dobogót a fővárosi csapatok. A Sepsi OSK továbbra is őrzi veretlenségi sorozatát, az FK Csíkszereda pedig hat forduló után is nyeretlen.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!